hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Állatkerti vandalizmus

1999. 12. 11.
Lemészárolt kenguruk

Valószínűleg harci kutyákkal tépették szét azt a több mint tíz kengurút,
amelyek a pécsi állatkert teljes kenguruállományát képezték.

Az intézmény dolgozói hétfő reggel bukkantak a széttépett állatokra, amelyeken
már nem lehetett segíteni. A rendőrség azonnal vizsgálatot indított ismeretlen
tettes ellen szándékos károkozás gyanúja miatt. A vizsgálat szerint a kengurukhoz a
kifutójukat övező kerítést szétfeszítve jutottak be az ismeretlenek, majd – a kerítésdróton
fellelt szőrcsomók és más nyomok alapján feltételezhetően – kutyákkal tépették
szét a szelíd, az ebek ellen védekezni nem tudó növényevőket. A dolgozók két
elpusztult állat erszényében találtak még élő kölyköket, de azokat sem lehetett már
megmenteni. Így az elkövető(k) csaknem hárommillió forintos kárt okoztak az állatkertnek.
Szóbeszéd szerint több dolgozó azt tartja: az eset mögött az intézmény korábbi
vezetői állnak, akik így próbálják megbosszulni leváltásukat. Az állatkert egy
korábbi munkatársa viszont lapunknak elmondta: bár a korábbi vezetőknek voltak nem
teljesen tiszta tranzakciói, ennek ellenére mind állatszerető emberek voltak akikről
nehéz lenne elképzelni, hogy ilyet tennének. A volt állatkerti dolgozó szerint
egyszerűen vandalizmusról van szó. A rendőrség szerint felmerülhet az állatkert őrzését
végző kft. felelőssége.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!