hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Orbán Viktor miniszterelnök találkozott az úgynevezett történelmi egyházak vezetőivel

1999. 11. 20.

A megbeszélésen szó esett arról a kormányhatározatról is, amely 62 milliárd
forint értékben összesen 1719 volt egyházi ingatlan sorsát rendezi. A rendezés
folyamata, amelyben a katolikus vallásfelekezeten túl további hat egyház érdekelt
(református, evangélikus, Mazsihisz, szerb ortodox egyház, baptista és unitárius), előre
láthatóan 2011-ig fog tartani. Paskai László bíboros az állammal való együttműködést
illetően úgy fogalmazott: "Még mindig vannak olyan erők, közigazgatási és egyéb
területen, ahol szabotázsokkal lehet találkozni." Példaként említette, hogy
esetenként nem kapnak választ fontos levelekre. Mivel több egyházi méltóság is
kifogásolta a kormányzati bürokrácia lassúságát, a miniszterelnök úgy
rendelkezett, hogy a jövőben a koordináció javítása végett valamennyi érintett tárcánál
a politikai államtitkár fogja kezelni az egyházi ügyeket. A találkozó után Hámori
József kulturális miniszter úgy tájékoztatta az újságírókat, hogy az egyházak
vezetői kifogásolták a média által közvetített szellemiséget, és kritikával
illették az agressziót közvetítő műsorokat. Schweitzer József országos főrabbi és
Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója a megbeszélésen utaltak a kormányhoz
nemrégiben eljuttatott feljegyzésükre, melyben konkrét példákkal illusztrálták a
Magyarországon újjáéledő antiszemitizmust. A miniszterelnök a zsidó hitközségek kérésére
a velük való – rövidesen esedékes – személyes találkozót követően kijelöl
egy felelős állami személyt, aki megoldást próbál majd találni az
antiszemitizmussal kapcsolatos problémákra. Az szja-felajánlások kapcsán, több egyház
felvetése alapján, Hámori József úgy fogalmazott: "Helyenként vannak nyomások
azokkal szemben, akik esetleg egyik vagy másik egyház javára rendelkeztek." (Hetek)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!