hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem Deutsch miatt késett a gép
Az ISM elnézést kér az utasoktól

1999. 11. 13.
Nem Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter miatt késett 40 percet a Malév múlt pénteki prágai járata – jelentette ki a Hetek kérdésére Bencze Miklós, a légiforgalmi vállalat szóvivője. Morvay Katalin, a minisztérium szóvivője ugyanakkor elnézést kért az utasoktól a késés miatt. A két szóvivő egymásnak ellentmondó nyilatkozata arra utalhat: elfelejtették egyeztetni az álláspontokat.

A Közép-Európai Kezdeményezés prágai tanácskozására utazó Deutsch Tamás péntek
reggel útlevél nélkül érkezett a ferihegyi kormányváróba. Onnan mobiltelefonon hívta
fel Pintér Sándor belügyminisztert, és kérte, hogy biztosítsa számára az engedélyt
az útlevél nélküli határátlépésre. Mivel az ügyintézés elhúzódott, a gép
pedig közben megkapta a felszállási engedélyt, a TU– 154-est a kifutópálya felé
vontatták. Ekkor érkezett meg a belügyminiszter engedélye, ezért a repülőgép felszállását
elhalasztották, hogy Deutsch beszállhasson. Ezzel a huzavonával a gép lekéste a felszállásra
rendelkezésre álló néhány percet, így mintegy fél órát várt az újabb felszállási
lehetőségre.

Morvay Katalin, az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) sajtófőnöke lapunknak
elmondta, hogy indokolt esetben bárki megkérheti a belügyminisztert, hogy számára az
útlevél nélküli határátlépéshez az engedélyt megadja. Példaként számos olyan
élsportolót említett, akik csak ilyen engedély birtokában értek oda egy-egy fontos
versenyre. Morvay szerint a Népszabadság valótlant állított, amikor csütörtöki számában
azt írta, a repülőgépet a kifutópálya felé vezető útról rendelték vissza, hogy
a miniszter beszállhasson. Az ISM szóvivője elmondta, hogy a gép nem mozdult el a helyéről,
csupán a lépcsőt húzták el előle.

Bencze Miklós Malév-szóvivő ezzel szemben azt nyilatkozta lapunknak: nem meglepő,
hogy a kifutópálya felé gördülő repülőgépet visszarendelték, ugyanis ez az eljárás
a légitársaságok körében rendkívül gyakori. Ha átszálló utasokra kell várni,
esetleg fizető utasok jelennek meg, és beférnek, a légitársaság természetesen
felengedi őket a gép fedélzetére – tájékoztatott a szóvivő. Azt is hozzátette,
hogy ebből a szempontból a világ egyetlen országában – így hazánkban sem –
tesznek különbséget az utasok között, a gép bárki miatt hajlandó néhány perces várakozásra.
"A gép egyébként nem a miniszter feledékenysége miatt vesztegelt több mint fél órát,
hanem a légtér zsúfoltsága akadályozta a felszállásban" – zárta nyilatkozatát
a szóvivő.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!