hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lemondást sürgetnek
Folytatódik a kiskunhalasi kórházvita

1999. 11. 13.
A kiskunhalasi kórház-ügy hullámverései, úgy tűnik, nem csitulnak. A múlt heti számunkban írtunk a konfliktus részleteiről, melyek most újabb történésekkel "gazdagodtak". A helyi érdekképviseleti szervek képviselői ugyanis a héten felszólították a kórház vezetőit a lemondásra.

Makay Lászlóné, a helyi szakszervezeti bizottság titkára az MTI-nek elmondta: a kórházi
szakszervezet az elmúlt hét végén, a tagság száz százalékos jelenlétével egyhangúlag
hozta meg azon döntését, miszerint a három kórházvezető lemondását követelik.
Ezt az álláspontot elfogadta a közalkalmazotti tanács is.

A szakszervezeti bizottság titkára a döntést az OEP ellenőrzésének megállapításaival
indokolta, melyből többek között kiderül, hogy a kórház vezetése felelős a törvényben
előírt 1998-as béremelés elmaradásáért – fejtette ki a titkár. Hozzátette: noha
a vezetők azt eltitkolták, sőt tagadták: az ellenőrzés igazolta, hogy a béremeléshez
és a megemelt ügyeleti díjakhoz szükséges 19,2 százalékos fedezetet az OEP 1998.
február 20-án a kórháznak átutalta. Szerinte a vezetők felelősségét súlyosbítja
az OEP által feltárt különböző, jelentős pénzügyi-gazdasági szabálytalanság.

Füzes Attila gazdasági igazgató a fejleményekkel kapcsolatban a Heteknek elmondta: "furcsának
tartom, hogy az érintettek másfél év múlva döbbennek rá, hogy mi az igazság". Az
igazgató szerint beszédes tény, hogy az elmúlt időben a szakszervezet egyetlen próbapert
sem indított az álláspontjuk igazolása érdekében a munkaügyi bíróságon, ahol
pedig mindig a munkavállalók érdekeit tartják szem előtt. Füzes rámutatott, hogy a
szakszervezeti vezető tárgyszerűen nézve sem állított valóságot, hiszen az intézményben
volt béremelés, igaz, a kormányrendeletben előírt tizenhattal szemben csak nyolc százalékos,
de ez az igazgató szerint a teljesítménycsökkenés számlájára írható. Füzes
szerint sajnálatos, hogy Szabó Erika kiskunhalasi parlamenti képviselő szakszervezeti
üléseken szerepelve, a kórház és a város vezetői ellen hangolja az intézmény
dolgozóit.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!