hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fiatalok az újjáéledő szélsőjobb ellen és mellett
Két tüntetés egy helyen

1999. 11. 27.
"Bértollnokok és szélsőséges emberek azok, akik ma a demokrácia legfőbb ellenségei. Minden demokratának, radikálisnak, liberálisnak és konzervatívnak feladata a kisebbségek védelme" – mondta Tamás Gáspár Miklós filozófus a Kossuth Lajos téren a Fiatal Baloldal, a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom és a Szakszervezetek Ifjúsági Szövetsége által szervezett, antiszemitizmus-ellenes demonstráción.



Kossuth téri demonstráció. Beszédes transzparensek    Fotó:
Vörös Szilárd

"Ma Magyarországon a zsidók azért üldözöttek, mert hatszázezren haltak meg. A
cigányok azért gonoszak, mert putrijaikban mernek szenvedni" – mondta. Nemcsak faji
megkülönböztetés van a mai Magyarországon, hanem ki vannak vetve a hajléktalanok, a
szegények és a kisnyugdíjasok is, sőt vallási és politikai alapon is rekesztenek ki
embereket – tette hozzá a filozófus. Minden demokráciában fontos a kisebbségek védelme
is.

A tüntetésen megjelent a MIÉP ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész és országgyűlési
képviselő vezette XI. kerületi Ifjúsági Tagozata "Tégy a magyargyűlölet ellen"
feliratú táblákkal. A MIÉP-esek "Tégy a rasszizmus ellen" felkiáltásokkal magánemberként
szerették volna támogatni a rendezvényt. Az összegyűltek egy része "Vesszen a MIÉP!"
felkiáltással próbálta a MIÉP-eseket a rendezvénytől távol tartani. A rendezvény
egyik szervezője elvette a MIÉP-esek tábláját, majd ezt követően kisebb lökdösődés
támadt. Majd miután szétválasztották a tömeget, az első hivatalos szónok beszéde
alatt a jobbos ifjak elénekelték a Himnuszt, majd kivonultak a térről. Száz méterről
még pár percig skandálták: "Kirekesztők, kirekesztők!"

A tüntetés után kisebb csoportokban parázs vita alakult ki, valójában ki miért jött
a térre. A MIÉP-esek azért jöttek, hogy ez ellen a tüntetés ellen demonstráljanak.
A szélsőjobb és az antiszemitizmus volt az ok a gyülekezésre, ezek szerint az ifjú
csurkisták ez ellen jöttek tiltakozni – mondta egy demonstráló. A csoportban a vérszívás
vádját vetette fel egy MIÉP-es hölgy. – Tudna rá példát mondani? – hangzott a kérdés.
A hölgy szerint jó példa a Szent István Bazilika, amit száz éve nem tudnak rendesen
felújítani, ezzel szemben elég csak megnézni a nagy zsinagógát, azt vajon kik építették
és miből? – Akik a zsinagógát építették, nagy részük haláltáborokban halt
meg, és még sírjuk sincs – hangzott a reflexió –, a bazilikát pedig száz évvel
ezelőtt építették.

A szélsőjobboldali ideológiák térnyerése ellen tiltakozók körülbelül 1-2 ezren
voltak, a MIÉP-es aktivisták száma 150-200-ra volt tehető.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!