hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Demszky: Veszélyben a főváros

1999. 11. 20.
Budapesten krízishelyzetet okoz, ha az ország jövő évi költségvetési tervezetét a jelenlegi formában, illetve a fővárosi és egyúttal parlamenti fideszes képviselők módosító indítványaival együtt fogadják el – jelentette ki Demszky Gábor csütörtöki nemzetközi sajtótájékoztatóján Budapesten. A főpolgármester kifejtette: a szükségessé váló megszorító intézkedések miatt fejlesztések maradnának el, s akár oktatási, kulturális, egészségügyi és szociális intézmények bezárására is sor kerülhet, de leginkább a tömegközlekedést érintené a kormányzat fővárosellenes szándéka. Az enyhébb változat elfogadása esetén a BKV este negyed tízkor leállna, a módosító javaslatok elfogadása nyomán pedig gyakorlatilag megszűnne a tömegközlekedés. Demszky Gábor úgy fogalmazott: a költségvetés a kormány üzenete, és a jövő évi tervezet azt jelzi, hogy a kormányzat a rendszerváltás legnagyobb sikerének, a magyar önkormányzatiságnak a megtörésére törekszik. Ennek jegyében az egyre gyarapodó kötelező feladatokkal párhuzamosan csökkenti az önkormányzatoknak visszaadott pénzt. Úgy vélte: a tervezet alapján a béremelések is jóval az infláció alatt maradnak. A főpolgármester levélben kérte a parlamenti képviselőket: megfontoltan döntsenek, és "ne hagyják, hogy a főváros, valamint ezen keresztül az ország a politikai presztízs áldozatává váljon". (MTI)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!