hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Zavaros elbocsátás
Autóba zárva

1999. 09. 18.
Az alkalmazott autóba zárásával végződött Szegeden egy elbocsátási vita. Egy gépkocsivezetőként az Épületkezelő és Fenntartó Kft.-nél dolgozó férfi állítása szerint azért került ebbe a helyzetbe, mert nem akarta elfogadni, hogy kirúgják állásából. A június 30-án önkormányzati tulajdonba került társaság új vezetése a vizsgálatok során ugyanis arra a megállapításra jutott, hogy a cég tevékenységének ellátásához nem szükséges a teljes "öröklött" létszám. Ezzel ráadásul elkerülhető a nagy bérkiáramlás is. Az új, fideszes ügyvezető, Kerekes Péter az érintett dolgozókkal egyeztette is az elbocsátás lehetőségét. Pataki István sofőrrel is tárgyalásokat kezdett, aki azonban nem akarta elfogadni a végkielégítés 20 százalékáról szóló juttatást. Pataki szerint ekkor arra kérte őt főnöke, hogy a tűző napon álló kocsiban maradjon több órán keresztül. Ha pedig ennek a kérésének mégsem tenne eleget, a vezetői utasítás megtagadása miatt kirúgják állásából. Kerekes Péter igazgató azonban a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben tagadta, hogy megtörtént volna az autóba zárás. Továbbá azt is megemlítette, hogy az esetet még a Csongrád megyei Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség is nevetségesnek tartotta, ezért ki sem ment a helyszínre. Pataki úrnak pedig augusztus 3-án kiadták az iratait és a járandóságait.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!