Öt és félezer darab 100 forintos és 2 400 darab 1000 forintos névérték? hamísított,
a rendőrség által helyszíni bírságoláskor használt nyugtát talált a
Halmaj-Kiskinizs közötti szeméttelepen egy helybéli férfi – jelentette be Solymosi
István alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozó osztályának
vezetője. A cédulák jó minőség? nyomdatechnikai eljárással készültek. Az eddig
fellelt nyugták értéke csaknem 3 millió forint. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében sem
fogadhatnak el már tíz napja készpénzt a rendőrök helyszíni bírságoláskor,
azonban ez nem zárhatja ki annak lehetőségét, hogy a hamisított nyugtákkal visszaélve
ezt megelőzően nem bírságoltak-e a rendőrök például közúti szabálysértőket.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »