hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Dehonesztáló volt a vallási összeállítás
Elmarasztalták az MTV A HÉT című műsorát

1999. 07. 17.
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Panaszbizottsága helyt adott a Hit Gyülekezete beadványának, amelyet A HÉT cím? televíziós műsor egyik vallási témájú riportja nyomán nyújtott be a testülethez. Az egyhangúan meghozott döntésben az ORTT Panaszbizottságának eljáró tanácsa kötelezi a Magyar Televízió Rt.-t, hogy a soron következő A HÉT cím? műsorának elején értékelő magyarázat nélkül tegye közzé az alábbiakat.

"Az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottsága megállapította,
hogy a Magyar Televízió Rt. A HÉT cím? műsor szerkesztősége 1999. február 28-án
sugárzott műsorában megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló
1996. évi I. törvény 4. par. (1) bekezdését, a 23. par. (2) bekezdését, valamint a
23. par. (4) bekezdés c. pontját. A megjelölt műsorban az egyházalapítási törvény
tervezett szigorítása kapcsán a HIT Gyülekezetét olyan dehonesztáló képi és szövegkörnyezetben
mutatta be, amely alkalmas a gyülekezet lejáratására anélkül, hogy a gyülekezet képviselője
lehetőséget kapott volna arra, hogy az őket ért vádakat visszautasíthassa.

A tényszer? tájékoztatás követelménye azzal is sérült, hogy a HIT Gyülekezetét
olyan törvénnyel összefüggésben használták illusztrációként, amely rá nem
vonatkozik, mivel bejegyzésére a jelenlegit megelőző egyházalapítási törvény
szerint került sor."

Az ORTT Panaszbizottsága indoklásában hangsúlyozta, hogy érdemi döntést hozott,
amelyben megalapozottnak találta a panaszos kifogásait, amelyek elsősorban arra
vonatkoztak, hogy a vallási visszásságokról szóló műsorban a bejegyzett magyarországi
egyházak közül egyedül a HIT Gyülekezetét mutatták be, mintegy bűnbakként. Az
egyház jogi képviselője emlékeztetett rá, hogy a HIT Gyülekezetét 1989-ben jegyezték
be, nem a most hatályos, hanem az 1895. évi törvény alapján, ezért is hamis képet
mutat, ha a hatályos egyházalapítási törvényről készült műsorban szerepeltetik.

Kifogásolta továbbá, hogy egy a keresztény nézetekkel teljesen ellentétes amerikai
szekta képeit követően szerepelt a HIT Gyülekezete istentisztelete, ami a laikus nézőben
a kettő összemosódását, azonosítását eredményezheti. Az objektív tájékoztatást
sértette továbbá, hogy a nyilatkozó édesanyát követően sem kapott megszólalási
lehetőséget a gyülekezet részéről senki.

Az indoklásban szerepel, hogy a panaszos okirattal bizonyította, hogy mely törvény
alapján került bejegyzésre, és a műsor megtekintése alapján az eljáró tanács azt
állapította meg, hogy a nézőben valóban kialakulhatott az a kép, hogy a HIT Gyülekezete
az említett vallási visszásságok melegágya. A műsorban nem kérdezték meg a Hit Gyülekezetét,
tehát semmilyen választ az őt ért vádakra nem adhatott, ezáltal a kiegyensúlyozott
tájékoztatás követelménye megsérült – zárja állásfoglalását az ORTT
Panaszbizottsága.

A HÉT szerkesztőségvezetője az elmarasztaló határozat ismertetése helyett fellebbezéssel
élt. Az ügyben az Országos Rádió és Televízió Testület zárt ülésen dönt, az
érintettek további meghallgatása nélkül.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!