hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Családban marad
Koalíciós súrlódások

1999. 06. 05.
Mindössze egy "házasságban" meglevő természetes nézeteltérésekhez hasonlították a lapunknak nyilatkozó kormánypárti politikusok a pártjaik között a nyilvánosság előtt is megjelenő vitákat. A héten ugyanis mindegyik koalíciós párt "beszólt" kissé a másiknak.



Deutsch, Harrach, Szabó miniszterek. Még hogy viták?    Fotó: Vörös
Szilárd

Már azzal is gond volt, hogy milyen időpontban kezdődjön a hétfői ülés. Az
ellenzék és a két kisebbik koalíciós párt is egyaránt délelőtt 11 órát
javasolt. Egyedül a Fidesz vezetői akartak délután egykor kezdeni. Az ő akaratuk érvényesült.
A napirend előtti felszólalásában Balsai István, az MDF frakcióvezetője igen "békülékeny"
hangot ütött meg az ellenzékkel szemben, s amellett tette le a voksát, hogy ne háromhetenként
ülésezzen a T. Ház. Ezzel egyedül maradt a Fidesz-MPP a háromhetes ülésezés
koncepciójával, hisz Torgyán József kisgazda elnök már a múlt héten módosítás
szükségességét javasolta.

Emellett az államháztartás kérdéskörében tartott vitanapon Csúcs László, a FKgP
frakcióvezető-helyettese olyan határozottan utasította el a Fidesz vezette Pénzügyminisztérium
adóreformterveit, hogy – az első hallásra csak ámuló – ellenzéki képviselőktől
hatalmas tapsot kapott. Varga Mihály, a tárca államtitkára csak helytelenítőleg
ingatta a fejét. (Erről bővebben lapunk gazdasági rovatában olvashatnak.) Másnap
viszont egy MDF-es honatya "olvasott be" Torgyán József pártelnöknek és földművelésügyi
miniszternek a földhivatali vezetők pályázatai kapcsán.

Lapértesülések szerint a miniszterelnök e hónap végéig fogja értékelni a kormány
egyéves tevékenységét. A legfőbb kérdés az, hogy a kormányfő, Orbán Viktor
tervez-e esetleges kormányátalakítást, illetve továbbra is kérdés a sportlétesítmények
kezelési joga, valamint az, hogy a parlament visszatér-e az egyhetes munkarendre. Elemzők
szerint a feszültségeknek ez az egyik oka. A másik a három – a Lockheed-botrány
miatt– megüresedett államtitkári poszt. E posztok ugyanis koalíciós viták tárgyai
is egyben. "Működik az egyeztetés" – nyilatkozta lapunknak Simicskó István, a
Fidesz-MPP frakcióvezető-helyettese. Természetes, hogy vannak kisebb feszültségek, de
ezek kezelhetőek. Egy hasonlattal élve, minden házasságban vannak feszültségek, de
ezek nem minden esetben vezetnek váláshoz – tette hozzá, kifejezve, hogy nincs mély
válság a felek között.

A Fidesz és a kisgazdapárt más-más ideológiát vall – fejtette ki véleményét Atyánszky
György neves kisgazda politikus, aki szerint ettől függetlenül a jobboldali értékek
képviseletében közös nevezőn vannak a koalíciós pártok. Az FKgP-nak van saját
programja, amit egyeztetnie kell a nagyobbik koalíciós párttal, ezért voltak, vannak
és lesznek is feszültségek, szögezte le. "Egészséges dolognak tartom, hiszen
minden házasságban vannak feszültségek, de ezek nem mindig vezetnek váláshoz"–
mondotta a Heteknek szinte ugyanazon szavakat használva, mint Simicskó István. Másrészt
kiemelte: "nekünk saját szavazóbázisunk van, akiknek el kell számolnunk a választási
ígéreteinkkel, programunkkal."

Lányi Zsolt FKgP-alelnök pedig azt mondta lapunknak: "Szerintem az álláspontok közelednek
minden területen egymáshoz, nincs különösebb feszültség, csak véleményeltérés
van a kisgazdapárt és a Fidesz között. Egyetlenegy terület van, ahol tartósan
megmerevedtek a frontvonalak. Az Ifjúsági és Sportminisztérium elképzelései a
sportingatlanokról. Mint az UTE elnöke, nagyon remélem, hogy a sportingatlanok kezelői
joga tekintetében nem lesz kivételezés semmilyen klubbal sem. Ebben a kérdésben a
miniszterelnöknek kell döntést hoznia. A parlamenti munkarend felülvizsgálatára
pedig a Fidesz tett indítványt, illetve bejelentést, hogy ősszel a gazdasági kérdések
tárgyalásában hetente kíván ülésezni."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!