hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Levelezési bajok
Fidesz Lockheed-botrány

1999. 05. 29.
Layer József, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke tudtán kívül keveredett a Lockheed Martin óriáscégnek írott levél aláírói közé – derült ki a képviselő Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján. Layer egyik képviselőtársa, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Koncz Ferenc szignója alá valaki odakanyarította a "senator Layer" titulust, nyilván félreértésből, vagy inkább "félreolvasásból". Az érintett képviselőtárs saját nevében szándékozott aláírni, és nem számított arra, hogy a "K" betűt a fénymásolaton esetleg "L"-nek olvassák majd, és hogy a többi betűt is félreolvassa valaki. Layer, aki várhatón ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést a rendőrségen magánokirat-hamisítás vétsége miatt, a történtek miatt a szóban forgó dokumentum hitelességét is kétségbe vonta. Mint ismeretes, a Fidesz– Lockheed-botrány néven elhíresült ügyben harmincegy kormánypárti "senator" és három államtitkár washingtoni szenátoroknak eljuttatott levél formájában lobbizott egy új amerikai nagykövetért a Lockheed Martin fegyvergyártó nagyvállalat egyik vezetője, Steven M. Jones személyében. Miután a levél a Népszavában nyilvánosságra került, lemondott államtitkári posztjáról Selmeczi Gabriella és Balsay István – Gyuricza Béla, a harmadik aláíró államtitkár azonban betegségben elhunyt. Selmeczi és Balsay lemondását a miniszterelnök elfogadta, és a köztársasági elnöktől azt kérte, hogy azt június 20-i hatállyal érvényesítse. Ellenzéki politikusok által a korrupció gyanúja is felmerült, a vádat azonban Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben elmondott beszédében visszautasította. "A bugyutaság, az ügyetlenség, amely kisüt ebből az egész ügyből, az inkább a jószándékot és nem pedig az érintettséget mutatja számomra" – mondotta. Az ellenzék fontosnak tartja a nemzetközi bonyodalmakkal járó ügyet, és a Miniszterelnöki Hivatal által elrendelt belső vizsgálatok mellett az MSZP és az SZDSZ parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte. Az ehhez szükséges kellő számú aláírást már összegyűjtötték, s a javaslatról június 15-én határoz a parlament.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!