hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bírálta a kormányt, elküldték

1999. 05. 22.
Figyelmeztető és intő jelnek nevezték a lapunknak nyilatkozó politikusok és gazdasági szakemberek Mátyás László felmentését és az általa vezetett, a Gazdasági Minisztérium által fenntartott Gazdaságelemző Intézet megszüntetését.

Mátyás egy napilapnak ugyanis úgy nyilatkozott: mintegy 50 milliárdos megszorító
intézkedésre van szükség ahhoz, hogy tartható legyen az éves tervezett államháztartás-hiány.
Az elemző megjegyezte: ha a kormány nem hozza meg a szükséges lépést az első félévben,
az már nem a higgadtság, hanem az impotencia jele. Mátyás helyzetértékelése és
javaslatai kísértetiesen hasonlítanak a GKI tanulmányában megfogalmazottakra. A kutatóintézet
60 milliárd, Mátyás 50 milliárd forintos kiigazítást javasol.

"Ez még egy puha diktatúrától is szokatlan arrogancia, hogy minden szakmai kontrollt
és vitát elvetve elmozdítanak az állásából egy szakembert. Ez egy olyan egyközpontú
hatalmi szervezet felépítésének a mozzanata, ahol még mondani sem lehet mást,
nemhogy tenni" – nyilatkozta lapunknak Horn Gábor, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese.
Az, hogy egy nyilatkozat miatt egy intézetet is megszüntetnek, minden képzeletet felülmúl
– tette hozzá.

Szekeres Imre szocialista képviselő, a költségvetési bizottság elnöke sem tartja jó
reagálásnak a döntést. Mint lapunknak elmondta: ez Tarafás Imre, az Állami Pénz- és
Tőkepiaci Felügyelet volt elnökének elmozdítása után a második példa arra, hogy
annak ellenére, hogy valaki szakmai alapon fogalmazza meg a véleményét, mennie kell. A
politikus egyértelműen politikai indíttatásúnak látja a döntést. "Riasztó jel
ez minden olyan kutató számára, aki az államtól függ – tette hozzá –, mert ha
ezt az eljárást látják, nem biztos, hogy korrekt, megbízható információkkal mernek
szolgálni."

Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Rt. elnöke a Heteknek megdöbbenéssel beszélt
az esetről. Mint mondta, emberileg és szakmailag is szolidaritást vállalnak mind Mátyás
Lászlóval, mind az intézmény dolgozóival. Megjegyezte, ami most zajlik, az nem
szakmai vita, mert szakmai felvetésre nem érvekkel válaszolt a kormányfő. Ezzel
abszolút sérült a kutatói szabadság és a szabad vélemény-nyilvánítás joga.

Fónagy János, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára az MTI-nek elmondta,
hogy Mátyás elmozdítása nem szakmai okból történt, hanem azért, mert "nem helyénvaló
dolog az, hogy egy köztisztviselő a sajtóban jeleníti meg a véleményét", mint
mondta, a szakember elragadtatta magát. Kormánykörökben eddig is vitatott volt az intézmény
létjogosultsága, de a nyilatkozat ellehetetlenítette a helyzetet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!