A nyomozás egy lakossági feljelentés alapján, 1997 decemberében kezdődött –
tudtuk meg Rátkai Károly rendőr századostól. A hálózat 2564 szoftvert gyártó cég
termékeit másolta és terjesztette jogellenesen. Ezek nagy részét külföldi
internetoldalakról töltötték le, majd sokszorosították. A házkutatások során –
többek között – 287 DAT kazetta, 311 CD lemez, 7 darab winchester került lefoglalásra.
A ténylegesen feltárt adatmennyiséget körülbelül 3 mil-liárd A4-es lapra lehetne
kinyomtatni – mondta Rátkai, majd hozzátette: "Az eset azért is érdekes, mert az
autótolvaj-bandákhoz hasonlóan a szervezettség jelei voltak fellel-
hetők a csoportban. Voltak, akik az anyagok előállításáért feleltek, míg mások a
nagy- és kiskereskedelmet bonyolították". Az ügyben összesen hat gyanúsított
ellen folytattak nyomozást, akik a bűnösség megállapítása után több éves börtönbüntetésre
számíthatnak.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »