hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kölcsönösen kicselezve
Betartások a kormánykoalícióban

1999. 04. 17.
A parlament keddi ülésnapján a kisgazdák két alkalommal is leszavazták Deutsch Tamás sportminiszter válaszát, melyet a magyar labdarúgás ügyében feltett kérdésekre adott. Ezek után a nagyobb koalíciós párt szintén élt az "el nem fogadás" eszközével a vidékfejlesztési miniszterrel szemben: leszavazták Torgyán Józsefet. A résztvevők és az elemzők szerint inkább csak villongásoknak lehet nevezni ezeket az ügyeket, mintsem komoly koalíciós feszültségnek.



Deutsch Tamás. (Le)szavazás után

Az elmúlt kilenc évben nem fordult még elő, hogy egy miniszternek interpellációkra
adott válaszait kétszer egymás után sem fogadta el a parlament. Eme újkori országgyűlési
rekordot Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter állította be a héten, a keddi ülésnapon.
Először Világosi Gábor szabaddemokrata képviselő "A pálya apálya, avagy
(ki)takarítás a Vasasnál?" cím? interpellációjára adott választ utasította
vissza a ház, 1–0. Közel fél óra múlva Bakonyi Tibor szocialista honatya
sportingatlanokkal kapcsolatos kérdésére érkező válasznak is hasonló lett a sorsa.
"2–0, a foci javára" – kiabálta be ekkor az egyik ellenzéki képviselő
Deutschnak. Ez az eredmény csak a kisgazda képviselők ellenszavazataival vagy tartózkodásával
történhetett meg. A miniszternek le kellene mondani, fogalmazták meg ellenzéki képviselők.

Deutsch az események után meghallgatást kért a miniszterelnöktől, aki viszont "megerősítette"
miniszterét.

Torgyán József miniszter, kisgazda pártelnök, az eset során újságíróknak – így
lapunk munkatársának is – kifejtette: ez nem koalíciós ellentét, mert a kisgazdák
többször kifejezték, nem értenek egyet a magyar labdarúgás ilyen módon történő
átalakításával. Mint mondta: megengedhetetlen az, ahogy a sportminiszter a bajnokságot
meg szeretné változtatni. A csapatok a bajnokság végén csak azt veszik észre, hogy
elérték az általuk kitűzött célt és mégis kiestek a bajnokságból. A sportlétesítmények
esetében is ellenkezik a párt véleménye a miniszterétől. A klubok átvilágítása
után kell kidolgozni azokat a pontokat, melyek alapján tovább lehet haladni. Számára
a fideszes szavazatok, melyekkel elutasították egy interpellációra adott válaszát,
nem jelentik a koalíció vitáját. Kövér László szavazata számít, aki a
miniszterelnököt helyettesítette, és elfogadta a választ.

A héten nem ez volt az első pengeváltás a két párt között. Pokorni Zoltán oktatásügyi
miniszter nem fogadta el a kisgazdák korábban már egyeztetett javaslatát a felsőoktatás
integrációjával kapcsolatban – értesült a távirati iroda. A szakminiszter szerint
nem lehet megállapodásszegésnek tekinteni az esetet, mivel a javaslatot csak a kisgazdák
dolgozták ki, és természetes, hogy ilyen esetben nem lehet megállapodásról beszélni.
Bánk Attila kisgazda frakcióvezető az üggyel kapcsolatban annyit jegyzet meg, hogy
ilyet csak kétszer lehet elkövetni pártjával: "először és utoljára".


Deutsch Tamás sportminiszter nem tudta megnyugtatni kedden a Vasas rendkívüli közgyűlésén
megjelenteket. A minisztert annak okán hívták meg, hogy mondja el, mi lesz a
nyolcvannyolc éves klub további sorsa. A sportegyesület, mely több sikeres szakosztályt
is fenntart, idén március 29-én kapta kézhez a sportlétesítmények üzemeltetésének
felmondásáról szóló miniszteri levelet. A levél, amelyet Deutsch saját kezűleg írt
alá, tartalmazza az ügyben talán legismertebb mondatot: "Mind a négy ingatlant saját
tulajdonukban lévő ingóságaiktól kiürítve és megfelelően, rendben, kitakarított
állapotban birtokba adni szíveskedjenek." Az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM)
kilencvenkilenc napos működését összefoglaló sajtótájékoztatón még az egyesület
vezetői kétes szerződéseinek létezését is bejelentette, melyről állítása
szerint bizonyítéka is van. Az erre vonatkozó adatait a rendkívüli közgyűlésen már
úgy magyarázta, nem lehet megengedni, hogy az ingatlanok hasznosításából befolyó összegeket
sportcélokra használják fel, és kijelentette: lehet, hogy a vádak nem igazak, de a
továbbiakban "az ilyen kontraktusok megkötésére nem lesz lehetőség".

Gyalog András, a Vasas Sportklub ügyvezető elnöke szerint az elmúlt három hónap
eseményei jól jellemzik a levél tartalmát. Ilyen levél csak akkor lett volna
indokolt, ha az egyesület megsértette volna a törvényeket és az Országos Testnevelési
és Sporthivatallal (OTSH) tavaly év elején kötött szerződést, de az elnök szerint
ilyesmi nem történt. "A jövőben az ISM nem csak tulajdonosa, üzemeltetője,
fenntartója, hanem fejlesztője is lesz az egyesület létesítményeinek" – próbálta
nyugtatni Deutsch Tamás a finoman szólva is izgatott egybegyűlteket, akik között több
európa-, világ- és olimpiabajnok is volt. Katona Béla a klub társadalmi elnökének
gyűlést berekesztő zárszava után csak egy kérdésre nem kaptak választ a résztvevők.
Milyen jövője lesz a Vasasnak?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!