hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nemzeti egység helyett kirekesztés

1999. 03. 20.
A március 15-i ünnepségek és a NATO-csatlakozással kapcsolatos ünnepi zászlófelvonás tovább mélyítette a kormánypártok és az ellenzék közötti távolságot. Történt ugyanis, hogy a nemzeti egységet is szimbolizáló állami rendezvényekre nem hívták meg az ellenzéki pártokat. A Miniszterelnöki Hivatal adminisztrációs hibáról, az MSZP és az SZDSZ kirekesztő politikáról beszél.

Március 15-én a Múzeum-kertben Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter a
nemzetet életben tartó együttérzés

és összefogás szükségességére hívta fel a figyelmet. Eközben Demszky Gábor,
Budapest főpolgármestere a budapesti Petőfi-szobornál éppen a társadalom megosztása
ellen szólt. Mint mondta: százötven éve csakis azok próbálják kijátszani a vidéket
a főváros ellen, akik a modernizálódó Magyarország helyett a magyar ugart érzik
otthonuknak. Szerinte csak nevében polgári az a politikai erő, amely megpróbálja az
1989-es köztársaságot viszszahúzni arról a szintről, amelyet a polgárosodás terén
már elért. "Sajnálattal kell megállapítanom, hogy tíz év után először fordult
elő, hogy a kormányfő nem jelent meg a szabadságmozgalmak kiindulópontjának számító
Petőfi-szobornál" – folytatta Demszky.

A rendezvényen ugyanis "csak" Nagy Andor, a kormányfő kabinetfőnöke képviselte a
kormányt. Egyébiránt ennek a rendezvénynek különleges aktualitását adta az is,
hogy előző nap a Magyar Rádió – Lakatos Pál volt MIÉP-képviselőjelölt által
szerkesztett – Vasárnapi Műsora Demszky elleni nyílt provokációra szólított fel.
Az SZDSZ ezért közleményt adott ki, hogy minél több szimpatizáns jelenjen meg a főpolgármester
mellett protestálva. Szemtanúk szerint voltak kísérletek bekiabálásra, de mivel a
Demszky-pártiak voltak túlnyomó többségben, ezért pár százan – vélhetően a "jobbosok"
– elhagyták a rendezvényt.

Az állami ünnepségen, melyet a Magyar Állami Operaházban tartottak, Orbán Viktor
kormányfő mondott beszédet. Ő ugyancsak a nemzeti egységre hívta fel a figyelmet:
"Százötvenegy éve az idegen katonaság, az idegen hatalom nehezítette helyzetünket,
ma hol egy világgazdasági válság, hol a hóvihar vagy az árvíz. Az elmúlt hónapok
azonban bebizonyították, hogy ezeken is úrrá tudunk lenni, ha összefogunk."

Mint kiderült, erre a rendezvényre a szokásoktól eltérően nem hívták meg az ellenzék
képviselőit. Rogán Antal, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára egy
napilapnak nyilatkozva elmondta: adminisztrációs hiba folytán nem kapták meg a meghívóikat
az ellenzéki pártok. A MIÉP szóvivője viszont úgy nyilatkozott, hogy ők kaptak meghívót.
Az SZDSZ kétkedéssel fogadta a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) magyarázatát – derült
ki a párt közleményéből. Szerintük, ha netán mégsem tévedésből történt volna
a "kifelejtés", akkor ez újabb bizonyítéka lenne annak, hogy a MIÉP "kültagként"
részese a jelenlegi magyar kormánykoalíciónak. Az SZDSZ kész arra, hogy "adminisztrációs
hibának" tekintse a kormány eddigi cselekedetei közül mindazokat, amikkel eltért a
rendszerváltás óta eltelt évtized nemzeti egységet kifejező politikai hagyományaitól.
"Ehhez azonban szükségesnek tartjuk, hogy a Fidesz változtasson a szélsőséges
politikai erőkkel fenntartott viszonyán" – zárul a közlemény.

Időközben a NATO-lobogó ünnepi felvonásánál is kifelejtették azokat az ellenzéki
politikusokat, akik az előző ciklusban hozzájárultak az előkészületekhez. Szili
Katalin, az országgyűlés szocialista elnöke ezt kommentálva Veszprémben elmondta: a
kormány kapkod, és stílushibákat vét. A kormánykoalíció és az ellenzék közötti
párbeszédre voltak ugyan kezdeményezések, de úgy látszik, ezek kísérletek
maradnak, reális igény nincs a párbeszédre a kormány részéről.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!