hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Zötykölődő metró

1998. 12. 05.
Lapunk értesülése szerint egy nagynev? cég – a Siemens – gyakorolt nyomást a kormányra a metró építésének megszüntetésére. Emiatt a 4-es metró ügyét 2000-ben újra tárgyalják. A kormány a 4-es metró kérdését nem tekinti végérvényesen lezártnak, a döntésben pusztán pénzügyi szempontok játszottak sorsdöntő szerepet – mondta újságíróknak a gazdasági miniszter. Chikán Attila kedden találkozott a főpolgármesterrel.



Chikán Attila és Demszky Gábor találkozója    Fotó: MTI

Chikán Attila és Demszky Gábor megbeszélésén – egyebek mellett – az önkormányzati
finanszírozás problémáiról, valamint a közlekedés- és a lakáspolitika kérdéseiről
esett szó.

A tárgyalófelek megegyeztek abban, hogy a felvetett témákkal kapcsolatban folyamatosan
konzultálnak. A miniszter a 4-es metróról megjegyezte, hogy a kormány ezt a kérdést
nem tekinti végérvényesen lezártnak, nem örökre vette le a napirendről.

Demszky Gábor hangsúlyozta: a felszíni közlekedés nem lehet a metróépítés
alternatívája, azt a 4-es metró megépítésével párhuzamosan kell fejleszteni.
Kifejezte, hogy a főváros továbbra is kész minden ésszerű, elfogadható
kompromisszumra.

A főpolgármester a tömegközlekedéssel kapcsolatosan pedig kiemelte: ha a BKV jövőre
nem kap költségvetési-támogatást, az elviselhetetlen mérték? tarifaemelést vagy járatmegszüntetéseket
von maga után. Tájékoztatása szerint a főváros hosszú távon az úgynevezett nagyvárosi
tömegközlekedési normatíva bevezetésében látja a megoldást.

Chikán Attila fontosnak tartotta, hogy a távhő-szolgáltatást "az energiarendszer
most alakuló modelljének közegébe kell helyezni. A minisztérium célja, hogy olyan
programot dolgozzon ki, amely országos szinten az energia megtakarítására is hangsúlyt
helyez" – mondta.

Kifejezte, hogy a kormányzati lakáspolitikai koncepció a jelzáloghitel fejlesztését
jelöli meg feladatként. Ennek kapcsán Demszky Gáborral megállapodtak abban, hogy a
tervekről szakértői szinten egyeztetnek.

A főpolgármester a továbbiakban hangsúlyozta: a Fővárosi Távfűtőművek csak akkor
nyújthat elfogadható áron szolgáltatást a panellakásban élőknek, ha a gázt a
kisfogyasztóknál olcsóbban kapja. A főpolgármester összességében fontosnak
nevezte, hogy "a főváros és a kormány között van kommunikáció és bizonyos ügyekben
van egyetértési készség".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!