hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ötmillió az árvízkárosultaknak

1998. 12. 31.

Több mint száz fellépő, hat és félórás műsor, félház és legalább ötmillió
forint tiszta haszon a bajbajutottaknak. Röviden ez a gyorsmérlege a kelet-magyarországi
és kárpátaljai árvízkárosultak javára rendezett vasárnapi koncertnek, amelyen részt
vett Orbán Viktor miniszterelnök is. A szervezők elégedettek, mert ez volt az első
olyan szolidaritási koncert, amelynek pozitív a pénzügyi eredménye. Egy napilap
viszont kudarcról számolt be, ráadásul az egyik fellépő, Bódi László ("Cipő")
tévényilatkozatában kijelentette: csalódott a koncerttel kapcsolatban.

Gecse Géza, a Magyar Rádió Határok nélkül cím? műsorának szerkesztőségvezetője,
a rendezvény egyik fő szervezője a Heteknek elmondta, hogy előzetesen legalább kétezer-ötszáz
nézőre számítottak, ezért sem érti, miért nevezte a napilap kudarcnak a rendezvényt.
Gecse szerint az ilyen méret? koncerteket hónapokkal előbb kezdik reklámozni, míg
nekik csupán három hét állt rendelkezésükre, ezért is tartja jó eredménynek a több
mint ötezres nézőszámot. Bódi László, a Republic együttes vezetője és a koncert
házigazdája egy hétfő esti rádióműsorban – éppen a "Határok nélkül"-ben
– pontosította vasárnap délutáni nyilatkozatát. Mint mondta, első kijelentését követően
fordult a kocka, és estére megduplázódott a BS nézőszáma.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!