hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Örökjáradék a történelmi egyházaknak

1998. 12. 05.
A kormány néhány héten belül tervezetet készít az állami kórházak adósságának rendezéséről – közölte a kabinet csütörtöki sajtótájékoztatóján Borókai Gábor kormányszóvivő. A döntés az ügyeleti díjakból és 13. havi fizetésekből 1992 óta felhalmozódott, mintegy 35,6 milliárd forint 20 százalékát érinti, a fennmaradó 80 százalék ugyanis az önkormányzati kezelésben lévő egészségügyi intézményekben keletkezett. A kormány több egyházzal megállapodott a jövőben kötendő szerződések tartalmáról. Borókai Gábor elmondta, hogy a megállapodás értelmében a református egyház 1,3 milliárd forint, az evangélikus egyház 700 millió forint, a baptista egyház 20 millió forint, a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye pedig 44,91 millió forint járadékra számíthat a jövő évben. A szóvivő bejelentette, hogy a kormány támogatja azt a költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványt, amelynek értelmében a jövőben nem a Magyar Nemzeti Bank, hanem a Magyar Államkincstár vehetné fel a külföldi hiteleket. Elmondása szerint a kormány egyeztetett a jegybankkal, és nem vetődött fel kifogás a javaslat ellen. Abban egyetértés van a kormány és Surányi György MNB-elnök között, hogy felesleges kétszint? felügyelettel ellátni a Nemzeti Bankot – fogalmazott Borókai Gábor. Szó esett még arról, hogy a kormány garanciát vállalt Budapest és Dunaújváros szennyvíztisztítási beruházásainak világbanki hiteléért. A döntés értelmében a főváros – jelenleg mintegy 20 százalékban tisztítható szennyvize – 50 százalékban válik tisztíthatóvá az észak- és dél-budapesti tisztítók korszerűsítésével. Ennek költsége mintegy 90 millió amerikai dollár, melyhez a Világbank 32 millió dolláros hitelt ad. Határozat született arról is, hogy a kormány 30 millió forintos alaptőkével létrehozza a Határon Túli Magyar Oktatásért Apáczai Közalapítványt. Az intézmény az első költségvetési évben 500 millió forintos támogatást kap a Munkaerőképzési Alap másfél milliárdos többletéből. (MTI)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!