hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kölcsönt kértek és öltek

1998. 12. 31.
18-20 éves fiatalok öltek meg egy fiatal férfit Újpalotán azért, mert nem tudták visszafizetni neki tartozásukat. Mindössze pár ezer forintról volt szó. A brutális fiatalok előre eldöntötték, hogy kivégzik a fiatelembert és elveszik a még nála található értékeket.

Pandák Éva, a BRFK Életvédelmi alosztályának munkatársa elmondta: egy kis erdőben
sétáló család talált rá a teljesen felöltözött, több késszúrással megölt férfira.
A szerencsétlenül járt férfit, A. Józsefet több mint 30 késszúrás érte. Az áldozat
a tett helyszínéhez közel lakó építési vállalkozó volt, aki december 26-án este
19 órakor egy telefonhívást követően távozott el otthonról, üzleti ügyre
hivatkozva. Felesége csak másnap, a sajtóból értesült a gyilkosságról, és a személyleírás
alapján ismerte föl férjét.

A rendőrség figyelme egy a közelben lakó, hatfős fiatal társaságra terelődött. A
nyomozás során kiderült, hogy a csoport néhány hónapja üzleti kapcsolatban állt A.
Józseffel, majd mikor az áldozattól kölcsönkért pénzt nem bírták visszafizetni,
– saját bevallásuk szerint – előre megfontolt szándékkal végeztek vele. Mint
kiderült, azzal az ürügygyel csalták el lakásából, hogy összehozzák egy – valójában
nem létező – aranykereskedővel, aki olcsó aranyat tud szerezni, és ilyen módon
kiegyenlítik tíz-húszezer forintos tartozásukat. Tudták, hogy áldozatuknál nagy összeg?
készpénz, arany és mobiltelefon is szokott lenni, úgyhogy ezeket, valamint személyes
iratait elvették tőle. A gyilkosok közül ketten biztonsági emberként dolgoztak,
egyikük pedig munkanélküli volt. Mindhármukat a lakásukon, rokonaik és barátaik körében
fogta el a rendőrség. A gyilkosság brutális módja miatt felmerült a kérdés, hogy kábítószer
hatása alatt cselekedtek-e az elkövetők. A rendőrség egyenlőre nem talált bizonyítékokat
erre nézve.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!