hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jegyzőkeringő

1998. 12. 31.
A jól értesültek már akkor tudták, hogy bizonyos személyek távoznak a posztjukról, amikor még nem is volt biztos a helyhatósági választások eredménye. Az élet azóta bebizonyította: a "kisvárosi hírszolgálat" kitűnően működik. Szekszárdon önként mondott le hivataláról Farkas László, Tolna megye főjegyzője, valamint Palkó László, a megyei jogú város jegyzője.

A megyei közgyűlés rendkívüli ülésen tárgyalta Farkas László önkéntes távozását.
A kért anyagiakat gondolkodás nélkül megszavazták. A felmentést megszavazó közgyűlésen
a jegyző az utolsó szó jogán a fiatal és energikus, 30 éves fideszes elnök, Koltai
Tamás figyelmébe ajánlotta a megyeháza kitűnő szakembergárdáját. Ez az egyetlen
mondat azonnal elárulta: Farkas László nem szívesen távozott posztjáról, ahol életének
jelentős részét töltötte.

Koltai Tamás egy sajtóbeszélgetésen egyszerűen csak annyit mondott: három nap alatt
kiderült, hogy a megyei közgyűlés elnöke és a főjegyző nincs azonos hullámhosszon.
A végeredmény: dr. Farkas László kezdeményezésére, közös megegyezéssel, a főjegyző
megválik hivatalától.

Szekszárd város jegyzőjének távozása már sokkal furcsább. Az utolsó közgyűlésen,
ahol Palkó László a program szerint többször is előadóként szerepelt volna, nem
jelent meg. Ekkor Csáki Béla, az MSZP frakciójának tagja megkérdezte, hogy hol a
jegyző. A válasz kissé furára sikeredett, de megtudható volt belőle, hogy távozott
posztjáról. A közgyűlésen azonban nem folytattak az ügyben további diskurzust,
mivel az ülést egyenesben közvetítette a helyi televízió. Az ellenzéket azzal
szerelték le, hogy a jegyző-ügy majd zárt ülésen kerül sorra.

Balás András, a polgári frakció vezetője azt mondja, hogy ők nem akarták elbocsátani
a jegyzőt, mivel mindent megadtak neki, amit kért. Egyszerűen arról van szó, hogy a
jegyzőt kérték: tegyen rendet a hivatalban. Ezt ő félreértette. Azt gondolta, hogy
bizonyos személyeket el kell távolítania a hivatalból. Ezt nem tette meg. Inkább három
nap múlva kérte, hogy közös megegyezéssel távozhasson. Balás András, aki egyben a
jogi és ügyrendi bizottság elnöke is, elmondta, hogy a helyi lapban Palkó László
azt nyilatkozta, sajnálja a dolgot, de sok igazi barátot kellett otthagynia. Ez is azt
bizonyítja, hogy a városházán nem volt kellő fegyelem, brancsszellem uralkodott –
mondja dr. Balás András.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!