hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ismét bíróság előtt az agrobankos Kovács

1998. 12. 05.
Újabb per kezdődött az Agrobank volt elnöke ellen: Kovács Mihály és két társa csempészés, adócsalás, közokirat-hamisítás és devizagazdálkodás megsértésének bűntette miatt állt a Pesti Központi Kerületi Bíróság elé.

A vádirat szerint Kovács Mihály a londoni székhelyű, nemesfém- és ékszerforgalmazással
foglakozó International Bullion Metal Brokers (IBB) Ltd., illetve a hasonló nev?
budapesti kft. vezetőjeként a Magyar Nemzeti Banktól vásárolt ezüstöt és aranyat
feldolgozásra. A nemesfémet többször is kiszállították az országból, majd rövid
idő múlva visszahozták, ám közben munkát a nemesfém tárgyakon nem végeztek. Az
elsőrend? vádlott ennek ellenére legalább 100 millió forint érték? devizában bérmunkadíjat
számlázott cégének. Ezen kívül az IBB Kft. legalább 70 millió forint összeg? közteher
megfizetésével is adós maradt – áll a vádiratban. Kovács – akit idén áprilisban
a Legfelsőbb Bíróság bűnsegédként másfél évi, felfüggesztett szabadságvesztésre
ítélt – "képtelenségnek" minősítette a vádat, hozzátéve: érzése szerint
az ellene indult mostani büntetőeljárás az "Agrobank-ügy második felvonása".

Gerebenics Imre másodrend? vádlott, az MNB nemesfémgazdálkodási és letéti osztályának
egykori vezetője a vádirat szerint 1990-ben segítséget nyújtott ugyanazon nemesfémtömbök
többszöri kiviteléhez, és ezzel a vámszervek megtévesztéséhez. Kórodi Endre
harmadrend? vádlott, az IBB Kft. egykori munkatársa a nemesfémek utaztatásának
lebonyolítója volt, és eközben valótlan vámárunyilatkozatot is tett a vád szerint.
Mindkettőjüket csempészet és adócsalás bűntettével vádolja az ügyészség. A vádlottak
a tárgyaláson egybehangzóan tagadták bűnösségüket.

A vád és a védelem a bizonyítási eljárás keretében a tárgyaláson egyaránt indítványozta
könyv-, vám-, deviza- és adószakértő kirendelését. A következő tárgyalásra a
szakvélemény elkészülte után kerül majd sor.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!