hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pótvizsgára ítélt törvénytervezet
Hatalomra tör az APEH

1998. 11. 28.
Rövid parlamenti vajúdás után a Fidesz az adórendőrségről szóló törvénytervezet visszavonását javasolja a kormánynak. Azt a tervezetet, amely rövid idő alatt nemcsak az ellenzéki pártok ellenszenvét, hanem Majtényi László adatvédelmi biztos bírálatát is kivívta. Az elemzők szerint a pótvizsgára ítélt tervezetben egy mindenek fölött álló, önálló hatalmi tényezővé váló APEH képe rajzolódott ki. E terv szerint az adórendőrség az alábbiakat tehetné: titkos házkutatásokat, lehallgatásokat végezhetne, besúgó hálózatot tarthatna fenn, mikrofonokat és kamerákat szerelhetne fel hivatali illetve üzleti helyiségekben, fegyvert is viselő nyomozóik fedőcégek létrehozására is kapnának engedélyt.

Vámosi Nagy Szabolcs, az APEH elnökhelyettese egy szakmai konferencián kifejtette,
hogy a fedőcégek – amerikai mintára – úgy működhetnének, hogy az adóhatóság
például létrehoz egy adótanácsadó vagy egy könyvvizsgáló céget, amely bizonyos
idő és ügyfélkör után felfedi igazi lényét. A vasszigor hívének tartott Vámosi
szerint, miután jövőre a társadalombiztosítási járulék beszedése is az APEH-ra hárul,
rendkívül "következetes" munkára kell felkészülnie az adóhivatalnak. Ezen a fórumon
úgy vélte, ha "megfúrják" a javaslatot, az a pénzügyi lobby műve lesz.

Hadi László, a Pénzügyminisztérium képviselője az Országgyűlés alkotmányügyi
bizottsága előtt azzal érvelt, hogy többéves tapasztalatok mutatják: a gazdasági bűncselekmények
felderítése nem igazán eredményes. A kormány ezen kíván változtatni azzal, hogy az
adóhatóságot nyomozói jogosítványokkal látnák el.

Majtényi László adatvédelmi biztos egyszerűen elfogadhatatlanak tartotta a
tervezetet. Mint mondta: "létrejön egy új szervezet, nagyon komoly hatáskörrel,
amely mélyen belenyúlik a polgárok magánéletébe, alkotmányos alapjogokat korlátoz,
s ennek csupán annyi az indoklása, hogy nem hatékony a rendőrség munkája".
Szerinte, ha egy állami szerv nem jól működik, nem az állampolgári jogok megkurtításával
kell a működési zavart elhárítani. Emellett Majtényi egy sor adatvédelmi hibára hívta
fel a figyelmet. A vitában felszólaló szabaddemokrata és szocialista képviselők élesen
támadták a koncepciót. Hack Péter (SZDSZ) kifejtette: a javaslat alkotmányos jogokat
sért, ellentétes a hatályos jogrenddel.

A képviselő abszurdnak tartotta, hogy a kormány a rendőrség rossz munkájára
hivatkozva a nemzetközi gyakorlatban eddig ismeretlen módon felfegyverzett köztisztviselőkre
akarja bízni a nyomozást, ahelyett, hogy a rendőrséget erősítené meg. Gál Zoltán
(MSZP) arra hívta fel a figyelmet, hogy az alkotmányos problémákon túl a tervezet még
az előterjesztők célját, az adócsalásokkal szembeni hatékony fellépést sem szolgálja,
hiszen ennek érdekében az erőket egyesíteni és nem elaprózni kellene. Nem csoda,
hogy az ellenzéki képviselők elutasítása mellett a kormánypárti képviselők is
csak fenntartásokkal ítélték az alkotmányügyi bizottságban általános vitára
alkalmasnak a tervezetet. A költségvetési bizottságban viszont megbukott a javaslat. A
házbizottság csütörtöki ülésén ezt követően a Fidesz felvetette, hogy a kormány
vonja vissza átdolgozásra a tervezetet, így a javaslat országgyűlési vitája – az
előzetes tervekkel ellentétben – nem is kezdődik meg a következő héten.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!