hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megoldásra vár az abortuszkérdés

1998. 11. 21.
Az Alkotmánybíróság ítéletet hirdetett az abortusztörvény alkotmányosságának kérdésében. Mint ismeretes, a tizenegy tagú testület azokat az indítványokat tárgyalta az ügyben, amelyek az 1992-ben elfogadott magzatvédelmi törvény alkotmányosságát kérdőjelezték meg. A határozat szerint nem alkotmányellenes, ha a törvény az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén lehetővé teszi a terhességmegszakítást. Viszont a súlyos válsághelyzet fogalmát a törvényhozásnak 2000. június 30-ig tisztáznia és pontosítania kell, mivel az erről szóló törvényi rendelkezés alkotmányellenesnek bizonyult.

A jelenleg érvényben lévő magzatvédelmi törvény szerint a magzat nem ember, ez
azonban nem azt jelenti, hogy az anyaméhben kialakuló élet nem élvez alkotmányos védelmet
– mondta Sólyom László, a bíróság elnöke. A bírák egyébként most sem
foglaltak állást a magzat jogalanyiságának kérdésében.

A határozat értelmében a törvényhozó a terhességmegszakítás feltételeinek megállapításakor
nem hagyhatja figyelmen kívül sem az anya önrendelkezéshez, élethez és testi épséghez
való jogát, sem a magzatra kiterjedő állami életvédelmi kötelezettséget. Az AB megállapította:
alkotmányellenes az, hogy a súlyos válsághelyzetre alapított terhességmegszakítás
kizárólag az állapotos nő állítása alapján, az okok megnevezése és ellenőrzése
nélkül elvégezhető. Ez a szabályozás a minimális alkotmányos védelmet sem biztosítja
a magzat számára, kizárólag az anya önrendelkezési jogára van tekintettel.

Az alkotmányellenesség kiküszöbölésének egyik lehetősége, hogy a törvényhozás
a súlyos válsághelyzet fennállását ellenőrizhetővé teszi. A másik megoldás,
hogy az állam a magzattal szemben fennálló életvédelmi kötelezettségét más módon,
például tanácsadással, válságmegoldó együttműködéssel teljesíti.

"Határozatával az Alkotmánybíróság megerősítette azt a szándékot, ami az
abortusztörvény megalkotásakor bennünket is vezérelt: a segítségadáson keresztül
biztosítsuk a magzati élet védelmét" – értékelte a határozatot a távirati
iroda kérdésére Pusztai Erzsébet, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára.


Czeizel Endre orvos-genetikus viszont a következőképpen vélekedett: "az indítványok
szerintem megoldhatatlan helyzet elé állították az Alkotmánybíróságot, mivel az
abortusz megítélésében szemben álló két tábor álláspontja a maguk szemszögéből
támadhatatlan és nem összeegyeztethető." Mint mondta, a magzati élet védelmében
kiállóknak igazuk van, amikor azt állítják, hogy az abortusz során egy megfogant életet
pusztítanak el. A másik tábor ellenben abból indul ki, hogy a nők társadalmi
egyenrangúsága elképzelhetetlen a saját életük feletti önrendelkezési jog érvényesülése
nélkül.

Egy nem kívánt társadalmi jelenség – mint amilyen az abortusz – visszaszorításának
szempontjából nem a szigorítás a legmegfelelőbb eszköz, a megelőzés széles kör?
technikája sokkal inkább megfelel erre a célra – hangzott el az SZDSZ e témában
tartott sajtótájékoztatóján. Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes kifejtette,
hogy a Fővárosi Önkormányzat terveiben szerepel egy tanácsadói szolgálat beindítása
a VIII. kerület Berzsenyi utca 8. szám alatt. Itt a környékbeli fiataloknak kötetlen
beszélgetés formájában lesz lehetőségük tanácsot kérni a szakemberektől. A kísérleti
program sikere esetén a szolgálatot szeretnék kiterjeszteni a főváros, esetleg az
ország egész területére.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!