hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Küzdelem a metróért

1998. 11. 28.
Naponta átlag 20 ezer aláírást tudott eddig gyűjteni az az ötven fiatalember, akik a Főpolgármesteri Hivatal megbízásából órabérben őrzik a több helyen fenntartott aláírásgyűjtő urnákat és formanyomtatványokat. A nyomtatványok kitöltésével bárki támogathatja a leendő új metró megépítését. A Főpolgármesteri Hivatal egyelőre nem akar népszavazást az ügyben, csupán a metróépítés polgári támogatottságát kívánja a kormány elé tárni, hogy az építés előkészületei és majdani munkálatai zavartalanul folytatódhassanak.

Gulyás László, a DBR Metró Kft.-nek – a project beruházójának – ügyvezetője
lapunknak elmondta: nem gondolja, hogy mást kellene tenni, mint amit a metróval
kapcsolatban eddig elgondoltak és elvégeztek. Mindenképpen a megvalósításra szavaz,
a project előkészítését már majdnem teljesen befejezték 900 millió forint elköltésével.
Még további 900 millió szükséges az elkövetkezendő két hónapban. Ők nem a kormánnyal
való szembeszállás, hanem a metró és a város miatt a terv megvalósítását támogatnák.
Gulyás szerint ez nem politikai kérdés. "Nem hallottam helytálló szakmai érvet a
NEM megindoklására, sőt pénzügyit sem" – mondta.

Keszthelyi Tibor, a DBR Metró Kft. által megbízott tervező cég igazgatója kérdésünkre
elmondta, hogy egy ilyen sokrét? meggondolást igénylő munkát nem lehet száz százalékosan
racionális érvekkel kidolgozni. Szerinte nyilvánvalóan befolyásoló tényezők a
politikai megfontolások, ebben azonban ő maga nem kívánt állást foglalni. "Az »inkább
gát, mint metró« elgondolást, azt hiszem, nem szükséges kommentálni. Kell a gát,
de a metró is, a költségvetésbe pedig valószínűleg belefér, bár ennek mérlegelése
az illetékes szakemberek feladata, nem az enyém" – tette hozzá Keszthelyi. Tirts
Tamás, a fővárosi közgyűlés Fidesz-MDF-MKDSZ frakciójának vezetője minapi
nyilatkozatában szerencsétlen dolognak nevezte az aláírásgyűjtést, szerinte így válik
a metró politikai kampány részévé, holott szakmai kérdésről van szó. A kormány
kilátásba helyezte, hogy esetleg ebben a kormányzati ciklusban nem épül fel a létesítmény,
ha a főpolgármester politikai kérdést csinál belőle. Tirts hangsúlyozta, hogy egyelőre
nem arról van szó, hogy épüljön-e metró, hanem arról, hogy hogyan.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!