hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Katona visszalépett

1998. 10. 10.
A MIÉP által is támogatott jobboldali főpolgármester megválasztásának veszélye nagyobb volt az MSZP-jelölt győzelmi esélyénél, ezért a budapesti küldöttgyűlés jól döntött, amikor visszaléptette Katona Bélát – mondta Pécsett az MSZP elnöke, Kovács László. A jobboldal titkos paktumot sejt a lépés mögött, továbbá rendületlenül reménykedik Latorcai választási győzelmében. A felmérések azonban Demszkyt igazolják.



Katona Béla, a visszalépett jelölt. Vért ad    Fotó: Vörös
Szilárd

Lezsák Sándor az MDF kampánynyitó sajtótájékoztatóján megjegyezte: Katona Béla
MSZP-s főpolgármester-jelölt visszaléptetése zavart okoz a választók körében,
akik az SZDSZ-szel megkötött titkos paktumot sejtenek. "Ez ugyanakkor növeli Latorcai
János esélyeit." Mint mondta, a viszszaléptetés nem meglepetés, mégis
elgondolkodtató, miért nem tud a legnagyobb ellenzéki párt önálló jelöltet indítani,
és miért kell az MSZP-nek felerősíteni a 2-3 százalékos támogatottsággal rendelkező
SZDSZ "csökkenő népszerűség?" jelöltjét. Az MDF elnöke bejelentette: a Vállalkozók
Pártjával folytatott tárgyalások eredményeként és a korábbi jó kapcsolatok alapján
a vállalkozók is csatlakoztak a jobbközép összefogáshoz, és Latorcai János főpolgármester-jelöltet
támogatják.

Kovács László, az MSZP elnöke hangoztatta, hogy az MSZP a lehető legtöbb képviselőt,
illetve polgármestert szeretné bejuttatni az önkormányzatokba. Ez a párt egyik célja.
A másik viszont az, hogy semmiképpen ne legyen a fővárosnak MIÉP által támogatott
jobboldali főpolgármestere. Ez utóbbit, mint Kovács László hangsúlyozta, legalább
annyira fontosnak tartják, mint az előbbit. Az MSZP elnöke azt is elmondta, hogy az utóbbi
időben sok levelet kapott a párt tagjaitól – köztük prominens értelmiségiektől
–, akik az említett veszélyt és esélyt mérlegelve, annak kivédése érdekében
maguk is Katona Béla visszaléptetését szorgalmazták.

"Katona Béla visszaléptetésével egyértelműen nőttek Latorcai János főpolgármester-jelölt
választási esélyei" – vélekedett Deutsch Tamás a Fidesz Magyar Polgári Párt
szerdai sajtótájékoztatóján. Szerinte az MSZP-t kizárólag hatalmi vágy motiválja,
és "saját agyszüleményeivel riogatja a polgárokat".

A Fidesz alelnöke úgy vélte, "az MSZP döntésével kiderült, hogy Demszky Gábor
nemcsak az elmúlt négy évben volt az MSZP főpolgármestere, hanem most is a szocialisták
jelöltje, akit mellesleg a szabaddemokraták is támogatnak." Deutsch megfigyelései
szerint "Demszky Gábor népszerűsége az utóbbi időben zuhanásszerűen csökkent,
Latorcai Jánosé pedig emelkedett."

A TeleDirect augusztus 11-én végzett telefonos közvélemény-kutatása szerint viszont
a budapestiek 64 százaléka úgy gondolja, hogy Demszky Gábor fogja megnyerni a főpolgármester-választást.
Az október 4-i Gallup felmérések szerint pedig a szavazók 65 százaléka támogatja
Demszkyt, 6 százaléka Katonát és 27 százaléka Latorcait.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!