hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sürgősségi betegellátó központot hoznak létre

1998. 09. 05.
Gógl Árpád egészségügy-miniszter a fővárosi önkormányzat, a mentőszolgálat és a honvédség bevonásával kezdeményezte a fővárosi sürgősségi ellátásban kialakult elfogadhatatlan helyzet megszűntetését. A közvéleményt felkavaró tűzesettel – mikor egy súlyosan sérült fiatalt csak a harmadik kórházban fogadtak– és a zebegényi vasútbalesettel kapcsolatos események nyilvánvalóvá tették, hogy szükség van az ellátó intézmények és az Országos Mentőszolgálat közötti együttműködés felülvizsgálatára a sürgősségi ellátás és a betegszállítás területén egyaránt. A miniszter elmondta, hogy a sürgősségi betegellátás korszerűsítésének tervét, – melynek alapvető célja az első ellátáshoz jutás tizenöt percen belüli biztosítása az ország egész területén, illetve az első és végleges ellátás közötti út és idő lerövidítése – a központi költségvetés 200 millió forinttal, az egészségügyi tárca, valamint az önkormányzat 70, illetve 30 millió forinttal támogatja. A hatékonyabb riasztási rendszer, az információáramlás technikai feltételei a MATÁV–val kötött megállapodás értelmében két héten belül adottak lesznek. A fővárosban hét regionális központ létrehozását tervezik, ahol minden szakterületre vonatkozó ellátás adott lesz. Szükségesnek tartják továbbá a mentőszolgálat új sürgősségi centrumának kialakítását valamint új mentőállomások létesítését az ország legrosszabbul ellátott vidékein is.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!