hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bonyodalom a lex Pokol körül

1998. 09. 19.
"A törvényjavaslat támadás a szabad véleménynyilvánítás Alkotmányban biztosított joga ellen"– értékelte Pokol Béla indítványát a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) közleménye. Az alkotmányügyi bizottság kisgazda elnökének javaslatát az ellenzék is kifogásolja. Vastagh Pál, az MSZP frakcióvezető-helyettese az ügyben tartott sajtótájékoztatón kifejtette: az előterjesztés veszélyeztetné a sajtó függetlenségét és szabadságát.

Pokol Béla módosító indítványa a Ptk. sajtó-helyreigazításra vonatkozó
passzusait változtatná meg. Ötletét az ellenzéki politikusok máris elnevezték
Lex-Pokolnak. A hatályos szabályozás szerint helyreigazítást valótlan tények közlése
esetén lehet követelni. A javaslat ezt a jogot kívánja biztosítani a "társadalmilag
hátrányosnak tekintett vélemény és értékelés" érintetteinek is. A kormánypárti
politikusok úgy vélik erre a "vélemény-monopólium" miatt van szükség.

Az indítványt a kormánypártok és a MIÉP támogatásával az alkotmányügyi bizottság
tárgysorozatába vette. Répássy Róbert fideszes képviselő lapunknak elmondta: a tárgysorozatba
vétel megszavazása részükről nem jelent értékítéletet. Amíg nem látták a végső
változatot, addig nem kívánják az előterjesztést tartalmilag vizsgálni. A javaslat
azonban formailag megfelelő, és a probléma nagy nyilvánosság előtti megvitatását a
Fidesz – MPP is fontosnak tartja. A tárgysorozatba vétel egyébként sem jelenti azt,
hogy a javaslatot a Tisztelt Ház tárgyalni fogja, hiszen erről a Házbizottságnak kell
döntenie – jelentette ki a képviselő.

Az Alkotmányügyi Bizottság ülésén Hack Péter az SZDSZ nevében vitába szállt
azzal, hogy a jogászokból álló testületnek arról kellene állást foglalnia, van-e
hazánkban vélemény-monopólium vagy sem. Szerinte a parlamenti bizottságokban a kormánypártok
többségi döntése, tehát "vélemény-monopóliuma" érvényesül, és így nem
igazán kompetensek egy tudományosan vizsgálható kérdés eldöntésében. Hack szerint
a Bizottságnak arról kell döntenie, hogy jogi értelemben megvannak-e az országgyűlési
vita feltételei. Az SZDSZ szerint a javaslat sérti a sajtószabadság, a véleménynyilvánítás
szabadságának alkotmányos elvei mellett a tulajdonosok alkotmányos jogait is. Elfogadása
esetén a bíróságok szerkesztenék a lapokat, a tv-, és rádióműsorokat, nekik
kellene eldönteni, hogy mi a "társadalmilag hátrányos vélemény" és mi nem. A kérdés
megítélése egyébként nem csak a pártokat, hanem az újságíró társadalmat is
megosztja. A Magyar Újságíró Közösség, a Sajtószakszervezet, a Katolikus Újságírók
Szövetsége és az MTV hírtanácsának képviselői néhány módosítással elfogadhatónak
tartanák a szöveget, közölte Pokol Béla az MTI-vel.

Az ellenzék alkotmányossági aggályai mellett felhívta a figyelmet arra is, hogy Pokol
képviselő nem a kétharmados sajtótörvényt kívánja módosítani – ami az ellenzék
nélkül nem lehetséges –, hanem az egyszer? többséggel módosítható Ptk-t.
Szakmai okokból az igazságügyi tárca is kifogásokat fogalmazott meg, véleményük
szerint helyesebb lenne a kérdést a Ptk. – jövő évre tervezett – átfogó módosításával
együtt rendezni.

A MÚOSZ Elnökségének közleménye szerint a javaslat egy újabb kísérlet arra, hogy
a "politikusok nyíltan beleavatkozzanak a sajtó napi ügyeibe". Mint ismeretes, múlt
héten Várhelyi András – szintén FKGP – tett javaslatot a Beszéljük meg! cím? rádióműsornak
a közszolgálati rádió adásaiból való kiiktatására. A politikus úgy érvelt: az
élő riportműsor "közízlést romboló, torzan egyoldalú és dezinformáló". Agárdi
Péter, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-nek adott
nyilatkozatában visszautasította Várhelyi felvetését, véleménye szerint ezzel a képviselő,
megsértve a médiatörvényt, be kíván avatkozni a műsorszerkesztésbe.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!