hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Örökbefogadási viharok
Karcsi összeférhető

1998. 08. 08.
Mint arról már többször is írtunk, két örökbefogadott gyereket hoztak vissza Amerikából hazánkba, azzal az indokkal, hogy a gyerekek úgymond nevelhetetlenek. Az örökbefogadók a bírósághoz fordultak, hogy felbontsák az örökbefogadási szerződéseket. A tekintélyes brit The Sunday Telegraph is írt hétvégi számában az esetről. Fekete István ügyvéd, aki az egyik egri gyereknek, Károlynak az örökbefogadását intézte, a brit lapnak elmondta: csak ő kétszáz olyan amerikai családról tud, akik vissza akarják küldeni a befogadott magyar gyerekeket. Az ügyvéd szerint ezek a családok egybehangzóan azt mondják, hogy a magyar gyerekek "fegyelmezhetetlenek, erőszakosak és enyveskezűek". Nagy Magdolna a Heves Megyei Önkormányzat területi gyermekvédelmi szakszolgálatának vezetője a Heteknek elmondta, hogy ő nem szeretné, ha felbontanák az örökbefogadási szerződéseket. Jobb a gyerekeknek, ha abban a tudatban élnek, hogy valahol vannak szüleik. Jelenleg mindkét srác nevelőszülőknél lakik, ahol nagyon jól érzik magukat. Néha rájuk kell szólni, mint minden gyerekre, de nem igaz, hogy kezelhetetlenek, ez egyértelműen bebizonyosodott – nyilatkozta Nagy Magdolna, akit – miután a fiúk családba kerültek – már nem érdekli a jogi oldala a dolognak. "A lényeg, hogy a gyerekek élete helyrejött, a jogászok meg oldják meg a többit"– tette hozzá. Ha a szerződés megmarad, az amerikai szülőknek a keresetüknek megfelelően fizetniük kell a gondozási díjat. A szakszolgálat vezetője szerint nem lenne szerencsés, ha csak úgy le lehetne rázni egy örökbefogadás felelősségét.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!