hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Marihuanaültetvény Lőrinciben
A Diáksziget magvai

1998. 08. 01.
Kábítószer előállítására alkalmas kenderültetvényre lelt a rendőrség Lőrinciben egy nagymama konyhakertjében. Az egzotikus növények termesztése azonban nem az ő lelkiismeretét terheli, hanem unokájáét és annak két társáét, akik ellen a rendőrség eljárást indított kábítószerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt.

A fiatalkorú Sz. Sz. szülei elváltak. Sem apja, sem nagymamája nem nézte jó
szemmel, hogy szemük fénye kábítószerrel kereskedik, ám a 17 éves ifjú hamar
meggyőzte őket, mondván, jó pénz lesz abból, így a gondviselők a termesztést
jóváhagyták. Anyukája tudta, hogy kisfia nem csak öntözgette, hanem el is égette
– vízipipában – a különleges növényeket, de a gyerek neki is megmondta: "Nyugi
anyu, már leszoktam róla." Az édesanya a válás óta nemigen járt az apai nagyanya
háza felé, a lebukás veszélye így tovább csökkent. A rendőrség azonban lakossági
bejelentésre rátalált az 51 kilónyi "fűre". A fiatalok a növények magvait még
a margitszigeti Diáksziget cím? rendezvényen szerezték be – ott találkoztak
először a kábítószerrel. Hazautazva aztán elültették, és hármasban közösen
öntözgették, kapálgatták azokat.

A nagyanyónál találtak a rendőrök még egy zsák szárított "füvet" is. Ezután
házkutatást tartottak Sz. Sz.-nél, ahol szárított kendert, egy autó
főfékhengeréből házilag eszkábált vízipipát, kenderből sodort cigerettát
találtak, valamint ismeretlen eredet? fehér port. Erről Kis Endre őrnagy, a lőrinci
rendőrség vezetője elmondta, hogy szerintük só volt, amit a gyanúsított
valószínűleg üzletfeleinek a becsapására csomagolt be, hogy eladja mint kokaint vagy
más effélét. A szakértői vizsgálat azonban még hátravan mind a titokzatos fehér
por, mid a kender pontos meghatározását illetően. Sz. Sz. társaival – két
nagykorúval, egy férfival és egy hölggyel – azt állította, hogy saját
használatra termesztették a "füvet", de nem zárták ki, hogy akár el is adjanak
belőle.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!