Időközben a 15 kilométernyire lévő romániai Domahídnál megkezdődött
az áradó Kraszna tetőzése. A határ magyar oldalán lapzártánkkor Ágerdőmajornál
15 órakor 586 centimétert mutatot a Kraszna vízmércéje, 7 centivel többet a 11
órás adatnál. A szabolcsi vízügyi szakemberek arra számítanak, hogy 600
centiméternél valamennyivel magasabbra emelkedik a vízszint Ágerdőmajornál. A
jelentős vízmagasságnak megfelelően a legerősebb, vagyis harmadfokú készültség
van érvényben a folyó szabolcsi szakaszán. Beavatkozásra kész a nyíregyházi
vízügyi igazgatóság védelmi osztaga, illetve a polgári védelem nagyecsedi
árvízvédelmi csoportja is. Csütörtökön nap közben újabb eső hullott Szabolcsban,
s ez a Kraszna mellett ugyancsak nehezítette a belvízvédelmi helyzetet.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »