hetilap

Hetek hetilap vásárlás
NÉHÁNY SORBAN
Elévült sortűz

1998. 07. 11.
Az ügyészség a genfi egyezmény alapján emberiség elleni – azaz el nem évülő – bűncselekmény elkövetése miatt emelt vádat az 1956. október 27-ei tiszakécskei sortűz, valamint az ugyanezen a napon Kecskeméten történt kivégzés két-két vádlottjával szemben. A Csongrád Megyei Bíróság katonai tanácsa azonban a vádlottakat csupán felbujtóként, illetve tettesként több ember ellen elkövetett emberölés elkövetésében találta bűnösnek. Ezek a bűncselekmények viszont az elkövetés idején hatályos büntető törvénykönyv szerint tizenöt év alatt elévülnek, így a bíróság az eljárást megszüntette. Mint emlékezetes, Tiszakécskén egy repülőgépről adtak le három sorozatot a tömegre, minek következtében tizenhét ember életét vesztette, százketten pedig megsebesültek. A végzés nem jogerős. Az ügyész mindkét perben fellebbezett, a vádlottak a döntést tudomásul vették. (MTI)

Vita a karlendítőkről

A Fővárosi Bíróságon október 29-én folytatódik a Magyar Rádió és az
Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) vitája. Kérdés: a MIÉP tavaly
márciusi gyűlésén karlendítéssel szavaztak-e az összegyűltek. A párt tavalyi
március 15-ei nagygyűlésén az Esti Krónika akkori tudósítója szerint a tömeg
"karlendítéssel" szavazta meg Csurka István pártelnök programját. Ezt követően
állampogári – MIÉP-es aktivista – panasz nyomán az ORTT panaszbizottsága azt
állapította meg, hogy a kijelentés téves képzettársításra adhat okot. A rádió
ezt nem fogadta el és jogorvoslatot kért az ORTT-től. Mivel a panaszbizottság ez év
februári határozatában is ragaszkodott eredeti megállapításához, ezért a rádió a
bírósághoz fordult a határozat felülvizsgálata érdekében. (MTI–Hetek)


Jönnek a jugók

A Magyarországon menedéket kérő jugoszláv állampolgárok száma május óta
ugrásszerűen növekszik, napjainkban azonban nem lehet tömegáradatról beszélni –
mondta Dobó István, a Menekültügyi és Migrációs Hivatal főigazgatója a
"Koszovó – ma" címmel a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat által szervezett
csütörtöki budapesti konferencián. Májusban 79, júniusban 117, míg e hónap első
hetében 86 jugoszláv állampolgár kért menedéket, ám nem tudni, közülük hányan
koszovói albánok – tette hozzá. A Magyarországra érkezők legtöbbje a válság
kiszélesedése miatti félelemből indult el a harci övezetekből. Legtöbbjük fiatal,
általában egyedülálló férfi, aki Ausztriába, Németországba, vagy Svédországba
kíván továbbutazni, hogy ottani munkabéréből próbálja meg eltartani otthon maradt
családját. (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!