hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szél fújta milliók
Mérsékelt környezetvédelem

1998. 06. 27.
Visonta és tíz kilométeres körzete jelentős hasznot húz – illetve remél – a Mátrai Erőm? környezetszennyező tevékenységéből. A kéndioxid-szennyezésért az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség évek óta többmilliós bírságot szed az erőműtől – 1996-ra ez 135 millió volt, melynek egy újabb jogszabály alapján harminc százalékát a helybeli – visontai – önkormányzat javára fizették. A "füstpénz" nem hivatalos végzés alapján megilleti a tíz kilométeres körzetben levő települések önkormányzatait is. Eredetileg tizenegy felperessel indult az ügy a visontai önkormányzat ellen, annak érdekében, hogy osztozzon meg a bírságon. Ezek közül nyolccal már létre is jött az egyezség a "vigaszdíjak" elosztásáról. A hoppon maradt három tovább perel. Ügyvédjük sikeresen zároltatott a visontaiak számláján 38 millió forintot az eljárás végéig. Az 1997-es bírság hozzáadásával még izgalmasabbá vált a helyzet, ez évben már 78 millió 751 ezer 500 forint sorsáról kell dönteni. Debrei Mátyás, az egyik peres település, Karácsond polgármestere lapunknak elmondta, hogy az általuk delegált környezetvédelmi cégek és a bírósági felmérések szerint e település lakói is "kapnak" a füstből, tehát jogosultak a kártérítésre. "Most megy az időhúzás, addig is ketyegnek a kamatok. Nem tudjuk, hogy meddig fog húzódni a per, mert a bírósági malmok is lassan őrölnek. Reméljük, hogy mihamarabb megkapjuk a magunk részét" – nyilatkozta a polgármester.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!