hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vírusok és ellenszerek
Vírusok és ellenszerek

2020. 04. 21.
Miközben mindenki a koronavírus ellenszerét és/vagy az influenzaszezon végét várja, egyre több információ lát napvilágot arról, hogy Kína nem időben és nem minden információt osztott meg a nemzetközi szervezetekkel a járvány kitörését és terjedését illetően. Ez kísértetiesen hajaz a Csernobil kapcsán történtekre: előbb helyi kiskirályok, majd a birodalom nagyhatalmú vezetői is bagatellizáltak, tagadtak, félreinformáltak csak azért, hogy hatalmukat és hírnevüket megőrizzék, nem számított, mennyi emberi életet kell feláldozni. Igazi kommunista tempó ez, amit, úgy tűnik, a tervgazdaságot a piacgazdasággal vegyítő ázsiai óriásnak sem sikerült még teljesen levetkőznie.

Mindez persze nem ad okot arra, hogy minden kínait „vírusgazdának” tekintsünk, akik szándékosan terjesztik a halálos kórt. Mégis, hallva a Budapesten élő ázsiaiak történeteit rasszista beszólásokról, megalázó megjegyzésekről, úgy tűnik, sokak fejében egy másfajta vírus pusztít, amire sajnos nincs orvosi vakcina – bár helyette talán működhetne a józan ész is. Pedig Magyarországon még nulladik eset sincs…

Apokaliptikus filmek hangulatát idézi, ha az ember belegondol, mi lenne, ha tényleg kitörne nálunk a járvány vagy egy ennél sokkal halálosabb kór, esetleg kirobbanna egy pusztító gazdasági válság, netalán háború. Az ősi mondás szerint bajban ismerszik meg a jó barát, vagyis krízishelyzetben dől el, mi lakozik valójában bennünk. Jó lenne, ha nem buknánk meg már a vizsga előtt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!