hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az abortusz anyja
A feminista ikon: Margaret Sanger

2019. 09. 06.
Neve itthon talán ismeretlenül csenghet – nem úgy, mint az USA-ban. Hozzá köthető az első Planned Parenthood klinika megnyitása. A 20. század legfontosabb női szereplői között tartják számon, többször jelölték Nobel-díjra is, élete azonban cseppet sem volt viharoktól mentes. Portré.

Margaret Sanger New Yorkban született ír katolikus anya és ír, ateistává váló katolikus apa gyermeke­ként 1879-ben. Munkássága felszabadítólag hatott nők tízezreire, kapcsolata anarchista szövetségekkel nem véletlen.

Anarchista szomszédok

Életének korai szakaszáról keveset tudni, pedig ismeretes, hogy egész életünkre meghatározó az, ami gyermekkorunkban történik velünk, vagy az, hogy milyen családban növünk fel. Margaret hatodik gyermek volt a tizenegy testvér közül, akik élve világra jöttek családjában. Hét testvére még az anyaméhben, születés előtt meghalt. Ezek meghatározó események voltak életében, valamint a gyermekkori szegénység, apja alkoholizmusa és az, hogy édesanyja 49 éves korában meghalt. Visszaemlékezések arról is beszámoltak, hogy Margaret anyja temetésén magából kikelve üvöltött apjával, hibáztatva őt a nő haláláért. Édesanyja végzettségéről keveset tudni, az bizonyos, hogy egész életé­ben családja ellátásával foglalkozott, nevelte gyermekeit.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!