hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Portré Finta Lászlóról
A „klasszikus” Ikarus atyja

2018. 09. 21.
A Munkácsy Mihály- és Jedlik Ányos-díjjal elismert formatervező július elején, 84 évesen fejezte be a földi pályafutását. Neve szorosan összefonódik az Ikarus autóbuszgyárral, ugyanis a világ egyik legnagyobb számban értékesített buszcsaládjának, az Ikarus 200-asnak az atyjaként tartják számon Finta Lászlót.

A tehetséges tervezőnek 1934. január 3-án, Pomázról indult az élete. Gyerekkorától fogva vonzódott a gépkocsik világához, így már egész fiatalon folyamatosan figyelemmel kísérte az aktuális trendet. Húszévesen gépipari technikumot végzett, majd egyetemi tanulmányokat akart folytatni, ám felvételi kérelmét elutasították, és nem sokkal később behívták katonának Kecskemétre. Itt két éven át a szabadidejét tanulással töltötte, és részben autodidakta módon, részben Jurij Dolmatovszkij szakkönyve alapján megismerkedett a járműkarosszériák tervezésével, szerkesztésével.

A kecskeméti időszakot követően, 1956-ban jelentkezett az Ikarus autóbuszgyárhoz dolgozni. Bár nem volt mérnök, nem rendelkezett diplomával, mégis a katonaságnál készített tervrajzaival igazolta rátermettségét a feladatokra, így a gyár vezetősége pozitív fogadtatásban részesítette Fintát. A gyárt­mányfejlesztési osztályon alkalmazták formatervezőként.

Hirmann Antal főmérnök már a kezdet kezdetén látta a fiatalemberben rejlő tehetséget, így hamar felelősségteljes feladatokat bíztak az új kollégára. Első teendője egy városi autóbusz szerkezetének a megtervezése volt, előre meghatározott szempontok alapján. Ezt követően távolsági és csuklós buszok felépítésének a megálmodását is rábízták. Bár a világhír még váratott magára, a feladatait kiváló minőségben, színvonalasan látta el. A hatvanas években szerepet vállalt az Ikarus 660-as tervezésében, ahol szempontjait már jobban be tudta csempészni a munkájába. Fontosnak tartotta, hogy nagyméretű ablakokkal rendelkezzenek az általa tervezett buszok, hogy a jármű utasai minél jobban  kiláthassanak és komfortosan utazhassanak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!