Balozsameggyesről indult pályafutása 1928. február 3-án, Pavlics Károly és Perusich Rosina negyedik gyermekeként. A pedagógus házaspárnak összesen öt fia és négy lánya született. Ferenc 1946-ban Szombathelyen érettségizett a Faludi Ferenc Reálgimnáziumban. Ezt követően a Magyar királyi József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen folytatott tanulmányokat gépészmérnök szakon, ahol az utolsó két évben a szerszámgépekre, szerszámüzemekre szakosodott. Az egyetemi évek alatt hétvégente fizikai munkát vállalt testvérével, hogy fedezni tudják az albérleti és megélhetési költségeiket. 1950-ben megszerezte a gépészmérnöki diplomát, az akkorra már átnevezett Budapesti Műszaki Egyetemen.
Az egyetem elvégzését követően a Gépipari Tervező Intézetben kezdett el dolgozni. A korábbi években szerzett tapasztalatait kiválóan kamatoztatta a munkahelyén, ugyanis szerszámgépek és szerszámüzemek tervezésével foglalkozott. Nem sokkal később előléptették csoportvezetőnek. Ebben az időszakban tanársegédként is tevékenykedett, és több tankönyvet írt Kazinczy Lászlóval, korábbi professzorával.
Az amerikai álom
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »