hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A magyar színháztörténet elfeledett hőse
Hegedűs Gyula élete

2017. 12. 29.
Elegáns megjelenése, sokatmondó gesztusai, természetes beszéde, könnyű mozgása a realisztikus játékmodor egyik legkiemelkedőbb képviselőjévé emelte, aki nemcsak hazai területen, hanem az egyetemes színháztörténelemben is kiemelkedőt alakított.

 

Hegedűs Gyula (született Heckmann Gyula) élettörténete egy Tolna megyei községből, Kétyről indult 1870. február 3-án. Apja Heckmann János postamester, anyja Fonyó Alojzia. Szekszárdon hat elemit végzett, majd írnokként kereste a kenyerét, azonban ez a pálya távol állt tőle, emiatt 18 évesen megszökött otthonról, és színésznek szegődött. Keresztély Jánosné színtársulatához csatlakozott, ahol öt hónapig Barabás álnéven napi egyforintos bérért plusz ellátásért dolgozott.

A társulat tagjaként a dunántúli falvakat járva leste el a tapasztaltaktól a színészet fortélyait. Első fellépése botrányba fulladt, mert a darabbeli ittas jegyző szerepét úgy adta elő, hogy a helyi jegyző maszkját öltötte magára. A nézőközönség számára ez rendkívül imponáló volt, ennek köszönhetően hatalmas tapsvihar és hangos nevetés fogadta a színpadon látottakat. A sikert azonban nem sokáig élvezhette a társulat, ugyanis a botrányos fellépésért kitoloncolták őket a községből.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!