hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Generációk megrontója
Hugh Hefner, aki ajtót nyitott a modern pornográfia előtt

2017. 10. 05.
A permanens pornóforradalom mai mélységeihez mérve – amikor a 4D virtuális valóság fantázialényei és mesterséges intelligenciával felfokozott szexrobotok serege áll készen minden vágy azonnali élethű kielégítésére – anakronisztikusnak tűnik, hogy mindezért a drámai zuhanásért egy színes magazin alapítóját és újságja hírhedt középső, kinyitható oldalait tegyük felelőssé, pedig mégiscsak erről van szó. A most 91 éves korában elhunyt Hugh Hefner volt ugyanis az, aki a korábban csak a civilizált társadalom perifériáján és azon kívül megtűrt pornográfiát behozta a családi nappalikba. A Playboy magazin olyan mocskos áradat előtt nyitotta meg a kaput, ami azóta mindent elárasztott, a mozivászontól a telefonokon át a nagyvárosi utcákig.

A 20. századi szexuális forradalom elméleti megalapozója a második világháború után egy biszexuális szociológus, Alfred Kinsey volt, akinek kutatásai azt látszottak bizonyítani, hogy az amerikai társadalom a polgári lét színfalai mögött mélyen át van itatva a perverz szexualitás legkülönbözőbb formáival. A tudományos köntösben és terminológiával bemutatott eredmények szerint az amerikai férfiak 70 százaléka igénybe vette prostituáltak szolgáltatásait, közel 37 százalékuknak van homoszexuális tapasztalata, és több mint 10 százalékuk (a vidéken élők 40–50 százaléka) közösült már állattal.

Az amerikai társadalmat megdöbbentették az 1948-ban közzétett eredmények. „Tényleg ilyenek lennénk? Minden puszta képmutatás, ami a vasárnapi családi asztalnál és a templomokban zajlik, miközben az amerikai férfiak és nők nyakig merülnek a titkos szenvedélyeik mocskába?” – kérdezték sokan elképedve a médiában nagy hangsúllyal tálalt felmérések eredményeiről. Csak utólag derült ki, hogy Kinsey és csoportja olyan torz mintavétellel és tendenciózus kérdőívekkel dolgozott, ami előre borítékolta a szélsőséges eredményeket. Különösen visszataszítóak voltak a gyerekek körében végzett szexológiai vizsgálataik, amelyek mai mércével bőven kimerítenék a zaklatás fogalmát.

Címlaplányok sznob férfiaknak

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!