hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A kovácsműhelytől a Forma–1-ig
A Honda-sztori

2017. 11. 09.
Soichiro Honda a japán autóipar egyik úttörője és egyben a világ autóiparának is meghatározó alakja. A makacs, de rendkívül innovatív, ambiciózus üzletember életfilozófiája szerint „a siker a munkád azon egy százalékát reprezentálja, mely abból a kilencvenkilenc százalékból ered, amit kudarcnak hívnak”.

Honda 1906. november 17-én született Hamamatsu városa mellett, a kis Komyo faluban (ma ez Tenryu városa). Tízen voltak testvérek, édesapja a falu kovácsmestere volt, aki kerékpárokat is javított. Sokat segédkezett apja műhelyében, azonban iskolakerülőként már 15 évesen elhagyta a szülői házat, hogy szerelőinasként keresse kenyerét. Így került el Yuzo Sakakibara autójavító műhelyébe, ahol a tulajdonos hamarosan felfigyelt a tehetséges Hondára. Az 1923-as nagy tokiói földrengés után kezdtek el versenyautókat tervezni, amiből Honda is kivette a részét – az autókat nemcsak építette, hanem versenyzett is velük. Sakakibara műhelyében nemcsak az autószerelés csínját-bínját leste el, hanem azt is megtanulta, hogy az üzleti életben mit ér a tehetsége, ha jól sáfárkodik vele.

Kudarc és leépülés

21 évesen újfajta motorterveivel kezdte bombázni a Yamahát, ám csak három részújítását fogadták el, és végül azokból sem lett semmi. Ráadásul a tervekért kapott pénzt a következő évben elitta. Magánélete meglehetősen botrányos volt: kicsapongások, verekedések jellemezték, de a munkáját nem adta fel. Imádott vezetni, de nemcsak az autókat szerette, hanem a nőket is. Egy durvább esti mulatozás során például kidobott egy gésát a harmadik emeletről, aki éppen hogy csak túlélte. Egy másik alkalommal pedig egy hídról zuhant le a nőkkel teli autójával. Ismerték, mint a rossz pénzt, de a munkájában nem ismert tréfát. Mindeközben vállalkozása 50 fősre nőtt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!