hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nincstelenségből a világsikerig
A Blaha-legenda

2017. 10. 10.
A legtöbben a „nemzet csalogányaként” ismerik Blaha Lujzát, aki az 1800-as évek második felében jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Népszínház a pesti Német Színház nívós versenytársává váljon. Kulcsfontosságú szerepet játszott abban is, hogy az emberekben a magyar kultúra iránti szeretet ismét feltámadjon. Élete első szakaszában mélyszegénységben élt, éhezett. Hetvenedik születésnapja alkalmából a főváros Blaha Lujza térre nevezte át a Népszínházat körülölelő teret. Tehetsége és szorgalma kiemelte a nyomorból.

Reindl Ludovika néven 1850. szeptember 8-án Rimaszombaton született. Édesapja, Reindl Sándor katonatisztként töltötte mindennapjait, amikor megismerkedett Ponti Lujza (Aloise Ponti) színésznővel, akit a szülők nemtetszése ellenére 1848-ban feleségül vett. A szabadságharc után, a fegyverletételt követően Várai néven bujdosni kényszerültek. Ekkor találkoztak egy vándorszínész társulattal, ahova együtt csatlakoztak. Gyermekük, Ludovika akkor született meg, amikor a társulat szekérkonvoja Losoncról Rimaszombatra érkezett.

A kislányt édesanyja keresztneve alapján Lujzának hívták, és egész életében megtartotta a ráragadt nevet. Gyerekkorát a színésztársulattal töltötte, megtapasztalva a napról napra élés viszontagságait is. Egész kicsi kora óta különböző feladatokat bíztak rá. Ötéves korában kiváló énekhangjával szórakoztatta a közönséget két felvonás között. Gyönyörű, jól csengő hangjára már ekkor felfigyeltek. Első fellépésére nyolc­évesen, Győrben került sor, ahol a nézők egyből megkedvelték ügyes játékát.

Hatéves korában elvesztette édesapját. Egy évvel később édesanyja ismét férjhez ment Kölesi Antal színpadi festőművészhez, így tizenöt éves koráig Kölesi Lujza néven lépett színpadra. Tizennégy évesen a budai német színházban, majd Szabadkán játszott. Itt ismerkedett meg a cseh Blaha János színházi karmesterrel, aki magyarul nem tudott. A férfi hamar felismerte a fiatal hölgy tehetségét, és készséggel támogatta szakmai fejlődését. Rövidesen beleszeretett a művész Lujzába, és a huszonegy év korkülönbség sem akadályozta meg őket abban, hogy 1865-ben összeházasodjanak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!