hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Még tartoztam édesapámnak egy csókkal”

2017. 08. 21.
Klein Erzsébet nem tudott elbúcsúzni az édesapjától, mikor a nyilasok elhurcolták 1944 őszén. Az elkövetkezendő nehéz hónapokban a ravensbrücki koncentrációs táborban az apjához való visszatérés gondolata adott neki erőt. Ma Zsóka néni egy 98 éves, életvidám, éles humorú hölgy. Ezerráncú arcában még ott világítanak az egykor vörös hajú, akaratos kisleány kék szemei.

Szegő Béláné Klein Erzsébet 1919-ben született Budapesten, ahogy fogalmaz: születése zárta le az első világháborút. Édesapja egy birtokot igazgatott, édesanyja pedig kiváló háziasszony volt. A szülők egy vonatúton találkoztak, és a történet szerint a szerelmes fiatalember már egy héttel a találkozás után megkérte a lány kezét. Két gyermekük született a háború alatt: Pál és Klári. A harmadik kislányt az anyja nem tervezte, de Zsóka azt mondja: ő már magzatként is akaratos volt, és bizony meg akart születni. Két évvel születése előtt, 1917-ben egy falusi zsidóellenes banda támadta meg a házukat, külön a gyerekszobát választva célpontul. Az édesapjuk hason kúszva ment be a két gyermekért, egyiket a hátán, másikat az ingénél fogva, a szájával húzta ki a szobából. Édesanyjuk elbeszélése alapján azon az éjszakán a fekete hajú apából ősz hajú apa lett. A háború után a család Nagyrécsére költözött, Nagykanizsa közelébe.

A polgári iskola elvégzése után Zsóka egy kanizsai katolikus iskolába felvételizett, amit apácák vezettek. Az iskola első napján az osztályfőnök ültetést tartott. Az akkori szabályok szerint a vallási hovatartozás még a naplóban is szerepelt minden leány neve mellett. Az ültetésről így mesél Zsóka néni: „Mindenki leült, ahogy az osztályfőnök mondta, senki nem nézett különösebben körbe. Amikor kicsöngettek, és mentünk ki a teremből, akkor tűnt fel, hogy az utolsó padba az öt zsidót összeültette. Akkor tudtam meg, hogy zsidó vagyok, addig ez nem volt téma.” Otthon nem követték a zsidó szokásokat, egy tanyán lehetetlen volt kóser konyhát fenntartani, de édesanyja minden pénteken meggyújtott egy sábeszi gyertyát. Az iskola után a testvérei felmentek Pestre dolgozni, ő pedig a szüleivel az érettségi után követte őket 1939-ben.

Pesten nagyon szeretett volna a Kertészeti Főiskolára menni, de zsidósága miatt nem kerülhetett be.  „Tanultam gyors- és gépírni egy évig, de tudtam, hogy nem ez lesz a munkám, mert utáltam az íróasztal mellett ülni. De valamit el kellett kezdeni dolgozni, s a nyomdatulajdonos nagybátyám kitalálta, hogy legyek könyvkötő. Így elhelyeztek egy maszek könyvkötőnél, akinél egy évig tanultam és kaptam egy segédlevelet. Aztán a Szociáldemokrata Pártba beléptem, és ők elhelyeztek a Tolnai Nyomdánál. Amikor ott dolgoztam, akkor jött a csillagviselés” – emlékszik vissza az idős asszony.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!