hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy elfelejtett felfedezőnő
Sass Flóra

2016. 10. 28.
Kalandos, fordulatokban gazdag élettörténetet tudhatott magáénak az a mára már elfeledett magyar hölgy, akinek pályafutása Erdélyből indult. Szülei korai halálát követően rabszolga lett, majd egy angol férfi, Samuel Baker feleségeként Afrika-kutató, felfedező vált belőle. Az Afrikában átélt küzdelmekről naplót vezetett, így elsőként az ő tollából olvashatunk a Nílus forrásvidékén élők kihívásairól.

Sass Flóra születési időpontját egyes feljegyzések 1841., míg mások 1842. augusztus 6-ára teszik. Az eltérő információk abból adódnak, hogy a végrendeletében azt kérte, halálát követően minden iratát égessék el. Szüleit és bátyját 7 éves korában lázadó román parasztok meggyilkolták. A család román szolgálója ebben a válságos helyzetben azt mondta a támadóknak, hogy Flóra az ő lánya, ennek köszönhetően a kislány életét megkímélték. A magára maradt leányzót egy erdélyi örmény család fogadta be, dajkájával együtt. A nagylelkű család azonban a világosi fegyverletételt követő veszélyektől tartva Vidinben (akkor török uralom alatt álló terület volt, ma Bulgáriában található) keresett menedéket. A városban óriási káosz alakult ki a menekülő embertömegek miatt – Flóra elkeveredett, így ismét elvesztette a családját, és rabszolga lett belőle.

Tíz évvel később azonban újabb fordulat köszöntött be az akkor már fiatal hölggyé cseperedett lány életében. 1859-ben a londoni születésű mérnök, Samuel Baker és barátja, az indiai herceg, Singh egy dunai vadászkirándulásra indultak. Mindez négy évvel azt követően történt, hogy Baker elvesztette feleségét sárgalázban, és magára maradt négy gyermekével Ceylon szigetén.

A tragédia után visszaköltözött Európába, majd Londonban élő rokonaira bízta gyermekeit. Samuel kemény munkába kezdett: a balkáni vasút építésének a koordinálásában vett részt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!