hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hegedű fejedelme
185 éve született Joachim József

2016. 09. 15.
Johannes Brahms legnagyobbrészt neki köszönheti a karrierjét, Viktória királynő és I. Miklós orosz cár „kedvelte a játékát”, Otto von Bismarck egyenesen „imádta”. Robert Schumann, és V. György is legjobb barátjának tekintette a hegedűművészt, Oxford, Cambridge és Glasgow egyeteme pedig díszdoktorává avatta őt. Magyar körökben kevesek számára cseng ismerősen a neve, Weimarban viszont nemzetközi zenei versenyek őrzik hírét.

Joachim József 1831-ben született a Pozsony-Moson vármegye területén található Köpcsényben, amit ma Kittsee néven találhatunk Ausztriában. A nem túl tehetős kereskedőcsaládban ekkorra a gyermekek nagy része már elvégezte az elemi iskolát, és továbbtanulásuk, valamint a könnyebb megélhetés reménye is vonzóvá tette a Pestre költözés gondolatát. A kis József, akit otthon csak Pepinek neveztek, kétéves volt ekkor. Testvérei a költözésnek köszönhetően továbbtanulhattak, a kisfiú sorsát pedig egy karácsonyi ajándék döntötte el: egyik idősebb testvérének gyermekhegedűjét örökölte meg. Amikor az ajándékkal együtt megmutatták neki a szükséges fogásokat, Pepi meglepően nagy fogékonyságot mutatott a hangszer iránt. Édesapját akkor győzte meg arról, hogy érdemes hegedűjátékra taníttatni, mikor az éneket gyakorló nővérét kísérte meglepően pontosan.

Pepi Serwaczynski Szaniszló, a pesti Német Színház hangversenymesterének tanítványa lett, aki oly nagyra tartotta az ifjú tehetséget, hogy már 8 éves kora előtt a Nemzeti Kaszinó esti előadásában léptette fel, méghozzá magával a mesterrel együtt. A gyermeket már a hangverseny szünetében megrohanta a főúri közönség: többek között Brunszvik Teréz grófnő bátyjával, Ferenc gróffal (aki nem mellesleg Beethoven jó barátja is volt), és Rosty báróval, Eötvös József báró apósával a kis József komoly támogatókkal gazdagodott.

Épp a Brunszvik család támogatásával került nem sokkal később, 1839-ben Bécsbe, hogy igazán színvonalas hegedűoktatásban részesülhessen. A fiút Georg Hellmesbergernek mutatták be, aki kis híján tönkrezúzta Józsefék álmait:

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!