hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Aki a virágot szereti…

2016. 05. 27.
A kertekben és a természetben sokkal több ehető, finom, fűszeres illatú virág van, mint gondolnánk! A kilencvenes évektől hazánkban is újjáéledt a több évezredes hagyomány, és a virágok „elindultak”, hogy visszahódítsák a konyhát. Csakhogy sokak számára még mindig furcsa lehet a virágok fogyasztása, ezért kedvcsinálónak az ehető virágok honi szakértőjét, Halmos Mónika gasztrobotanikust, számos szakácskönyv szerzőjét kérdeztük, aki szerint, ha újragondoljuk a konyhakertünket, könnyen lehet, hogy a legfinomabb hozzávalókat rejti.

Mikor és hogy derült ki, hogy nemcsak szebb, hanem finomabb is a virágoktól az étel?

– Mindig is izgatott az ehető vadnövények és az ehető virágok világa. Izgalmas, különleges szeglete ez a gasztronómiánknak. Gyűjtögettem a recepteket, és 1999-ben összegyűlt az első könyvre való anyag. A maga nemében egyedül­álló mű született, a hazai ehető virágokat felsorakoztatva. Ekkor indult útjára az a kis ehető virágos „misszióm”, amelynek keretében előadásokon, kóstolókon, workshop­okon ismertetem meg az érdeklődőkkel és a vendég­-látós szakemberekkel a virágokban rejlő élvezeti értéket. Talán nem szerénytelenség azt állítanom, hogy ennek köszönhető, hogy mára teret nyertek a virágok, és az emberek már nem néznek furcsa szemekkel, ha egy-egy szirom megjelenik a tányéron, sőt!

Egyébként nagyon régi hagyománya van a virágok fogyasztásának: szakácskönyveket, régi leírásokat, regényeket bújtam, hogy minél több történelmi információt szerezzek. És aztán jött a próba, hiszen anélkül semmit sem szabad továbbadni. Elkészült a kísérleti kertünk sok évvel ezelőtt, ahol egy speciális növénytársításban, biokörülmények között nőnek a virágok. És készülnek az ételek, hogy mindent megkóstoljunk, és kivesézzük, miért jó, mitől lehetne még finomabb.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!