hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A fiú, aki fákat ültet
Világszervezetet gründolt a tinédzser

2015. 05. 21.
A 20. évfordulóját ünneplő „Év Embere Európában” elismerést a Reader’s Digest magazin európai szerkesztőségei minden évben olyan személynek ítélik oda, aki elkötelezetten küzd valamely sürgető társadalmi probléma megoldásáért. Idén a mindössze 18 éves Felix Finkbeiner bizonyult méltónak erre a címre az általa létrehozott, Fákkal a Földért nevű szervezetnek köszönhetően.

Az eddigi legfiatalabb díjazott, Felix Finkbeiner nem egy hétköznapi német tinédzser: nagyot álmodott, és tesz is azért, hogy megvalósítsa. Az egész történet azzal indult, hogy prezentációt készített az iskolában a kenyai Nobel-békedíjas Wangari Maathairól, aki első nőként ért el hazájában átütő sikereket a környezetvédelem területén. Felix az előadása végén felvetette az ötletet, miszerint olyan gyerekek, mint ő, világszerte elültethetnének 1-1 millió fát saját hazájukban. Az első fa elültetése 2007-ben Felix iskolájában, a müncheni Nemzetközi Iskola udvarán történt. Példáját követve rengeteg diáktársa kezdett el fát ültetni. Így a Plant For The Planet (Fákkal a Földért) nevű környezetvédő szervezet az ő kezdeményezésére indult el 2007-ben.

A költségeket eleinte a szülők állták, de erre ma már nincs szükség, mert az egyre terjedő ültetési akciókra hamarosan a média is felfigyelt, és folyamatosan csatlakoztak hozzá más iskolák is. Az ifjú aktivista 2009-ben nemzetközi szinten is megfogalmazta a felhívást egy gyermek- és ifjúsági konferencián Dél-Koreában, ahol az 56 különböző országból érkezett résztvevőket sikerült megnyernie ügyének. 2007 óta több más, a témával kapcsolatos csúcstalálkozón is részt vett, és felszólalt az Európai Parlamentben is. Felix álláspontja szerint az éghajlatváltozás hatásaitól a fejlődő országok szenvednek a legjobban, annak ellenére, hogy ők tehetnek róla legkevésbé, tehát a klímaválságot nem lehet megoldani, ha a társadalmi igazságtalansággal nem foglalkozunk.

2009-ben elindított egy világméretű kampányt (Stop Talking, Start Planting), melynek célja a klímaváltozással kapcsolatos tudatosság növelése nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek körében is, méghozzá tényleges cselekvésekkel. A kampányt számos híresség támogatja, például Harrison Ford vagy II. Albert, Monaco hercege, de a fiú találkozott már Kofi Annan és Al Gore Nobel-békedíjasokkal is. 2010-ben a kampány EFFIE díjat kapott, melyet a hatékonyság Oscar-díjának is neveznek, ugyanis csak a legeredményesebb szervezetek, illetve kezdeményezések kaphatják meg minden évben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!