hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Példabeszédek valódi hősökről

2015. 01. 15.
Az a három ember érdekli a szerzőt abból a tízből, akik fegyőrruhába öltöztetve sem hagyják szó nélkül a rabruhába öltöztetett ember megalázását. Akik tíz ember közül hárman határozott utasítás ellenére sem hajlandók áramütéssel kínozni az áldozatot. Nyáry Krisztián Igazi hősök – 33 magyar című műve róluk nyújt érdek­feszítő élettörténeteket. Róluk. Akiket nem szippantott be semmiféle Lucifer-hatás.

Halassy Olivér történetéről az USA-ban már öt film készült volna.

Az újpesti focireménység nyolcéves korában villamosra ugrott. Lecsúszott a lépcsőről. Bal lábfejét amputálni kellett. Első úszóversenyét tizenhat évesen holtversenyben nyerte a magyar bajnokkal. A folyamúszó bajnokságot egy év múlva fölényesen nyeri. A Szentendrei-sziget csúcsától a MAC Margit-­szigeti evezősházáig tartó 9 kilométert 64 perc alatt zúzza…

Az MTK-s bajnok Páhok István így beszél sporttársáról: „Milyen balszerencsém van, hogy ez a Halassy elvesz­tette a fél lábát, mert ha az meglenne, akkor labdarúgó lenne, és mindig csak a lányok után futna, és én lennék Magyarország nagy hosszútávúszója.” Sírva nevetek, ahogy ezt többször elolvasom. Nem emlékszem hasonlóan szellemes, férfias, barátságos, sportszerű és őszinte sportolói nyilatkozatra. Tanítani való.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!