hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Népszerű manapság mennybe menni

2015. 01. 30.
2014-ben a már jól ismert „mennyei turizmus“ témával foglalkozó könyvektől volt hangos a média: egyik oldalról botrány, a másikról pedig egy hollywoodi filmadaptáció csapta arcon a keresztény világot.

A napokban Alex Malarkey közleményben jelentette be, hogy valójában soha „nem halt meg, és a mennyben sem járt”. Általánosságban egy ehhez hasonló mondat senki számára sem lenne felkavaró, ám a fent említett 17 éves fiú társszerzője volt a 2010-ben megjelenő, A fiú, aki visszajött a mennyből című nagy sikerű könyvnek, amiben mennybéli tapasztalatait osztja meg olvasóival. A keresztény körökben népszerű írás a botrányt keltő mondat hatására rögtön lekerült a könyvesboltok polcáról. A családot ellentmondások övezik, néhányan már most válásról beszélnek, míg Beth Malarkey, Alex anyukája cáfolja az állítást.

Az egész történet a 2004-ben hazafelé tartó Malarkey család autóbalesetével kezdődik, aminek következtében a 6 éves Alex kómába esett. A közel két hónapon keresztül tartó állapotból felébredve Alex azt állította, hogy járt a mennyben. Bár a baleset bénulást eredményezett a fiú testében, ez sem akadályozhatta meg abban, hogy megossza élményeit a világgal: könyvének megírásában segítségére volt apukája, Kevin Malarkey is. Alex részletesen leírja a mennyet, valamint említést tesz a mennyben lévő lyukról, ami egyenesen a pokolba vezet; ezenfelül elmeséli személyes találkozását is Jézus Krisztussal és az ördöggel, aki egyébként Alexet okolta a baleset bekövetkeztéért.

2015. január 15-én Alex közzétett egy bejegyzést, amiben bevallja, hogy ő találta ki az egész történetet, mert szerette volna, ha több figyelem terelődik rá a baleset után. „Mikor a történetet kitaláltam, akkor még nem olvastam a Bibliát. Az emberek hazugságokból akarnak tanulni, és a hazugságokra épülő könyveket egyre csak ontják magukból a nyomdák, pedig a Bibliát kellene olvasniuk, ami bőven elég. Hiszen a Biblia az egyetlen forrása az igazságnak, és minden más, amit emberek írnak, csak pontatlan lesz ahhoz képest. Egyedül abban a Jézusban van az embereknek bűnbocsánata, aki meghalt a bűneinkért, ezért azt a tényt, hogy van megbocsátás a számodra, csak Isten Igéjének az olvasása által értheted meg, nem pedig az emberiség termelte könyvekből – állítja a fiú, hozzátéve: – Szeretném, ha mindenki megtudná, hogy a Biblia megbízható.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!