hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A siker: másoknak örömet szerezni
Egy pár futócipővel mindenhová odaérhetsz!

2014. 10. 17.
Kocsis Árpád a Budapest Sportiroda (BSI) és sok tömegsportrendezvény első embere, legyen szó futásról, úszásról, kerékpározásról vagy triatlonról. 1989 óta több mint 500 rendezvény irányítója volt, mely idő alatt lefutott 25 ezer kilométert, ezen belül 2013-ban éppen 2013 kilométert. Október 11-én a Spar Budapest Maraton találkozón több mint 20 ezer résztvevőnek szervez életre szóló élményeket.

Hogyan jött az életedbe az elhivatottság a sportolás és tömegsportrendezvények szervezésére?

– Egyetem előtt versenyszerűen kerékpároztam, aztán egyetem közben a hangsúly áthelyeződött a pókerre és a sörre. Egy idő után azért éreztem, hogy valami hiányzik, és rájöttem, hogy a mozgás az. Elkezdtem futni, visszaültem a kétkerekűre is, és innen már csak egy csobbanás volt, hogy az akkor – 1984-et írtunk – hódító útjára induló triatlonba fejest ugorjak. Amikor lefutottam az első maratonimat, valahogy rám találtak a szervezők. Már abban az időben is létkérdés volt a sport számára a marketing, az elhivatott támogatók felkutatása. Ezen a területen dolgoztam, így találtunk egymásra 1989-ben a tömegsportszervezéssel. 1993-tól lettem a cég egyik vezetője, ettől kezdve már nekem kellett eldönteni azt, hogy mikor és milyen rendezvényt szervezünk azoknak, akik sportolni szeretnének.

Hány évre, mennyi rendezvényre tudsz visszatekinteni?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!