hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A bohóc szomorú végjátéka
Magányosan fejezte be földi pályafutását Robin Williams

2014. 08. 28.
Sokunknak Robin Williams volt a filmvilág első számú nevettetője. Arcjátéka, gesztusai immár a filmtörténet lezárt fejezetéhez tartoznak, hiszen múlt héten a világhírű komikust holtan találták kaliforniai luxusházában. Williams született tehetségét sokféle karakter bőrében láthattuk a vígjátékoktól az egészen drámai szerepekig. Sajnos azonban az alkohol- és drogfüggőség, az anyagi zűrök, valamint a kezdődő Parkinson-kórral súlyosbított depresszió együttesen gyűrte le sziporkázóan humoros személyiségét.

Érdekes, hogy filmjeiben többször is nagy empátiával alakított a lélek és az elme gondjai­val foglalkozó szerepeket. Volt modern (és hajléktalan) Don Quiote a Halászkirály legendájában, klinikai pszichiáter az Ébredésekben, piros orrú bohócdoktor a Patch Adamsben, és játszott érző lelkű pszichológust is, amelyért Oscar-díjat kapott.

Williams egy viszonylag rendezett , chicagói családban nőtt fel, s mint a legtöbb komikus, már az iskolában közönségsikert aratott: paródiát rögtönzött, és számos helyzetben  alkalmi stand-uposként keltett derültséget. Később úgy mesélte, hogy zárkózott és hallgatag gyerek volt, s a humor egyfajta menekülési út volt szá­mára az erősebbek piszkálásai elől. Legfőbb eszközeit, mimikáját és fergeteges hangszínváltozásait csiszolva végzős korára már az iskola legnépszerűbb tanulója lett. S ha látunk valaha is amerikai iskolafilmet, sejtjük, ez mit jelent: hírnevet és jó kapcsolatokat, de vad partikat és ámuló rajongókat is, no meg könnyen kapható partnereket. Csupa olyasmit kicsiben, amiből minden, idővel „sztárrá” váló előadóművésznek egyre több jut karrierje emelkedésekor. S ami sokuknak (közvetve vagy direkt módon) végül a halálát okozza.

Williams az első közismert lépést a mulatói humoristaságból a színészet felé az Egy úr az űrből című sorozatban tette meg a hetvenes évek végén. Az annak idején Magyarországon is közkedvelt Nanu! Nanu! köszöntése világunk szokásos rendjét fricskázta egy, a mi szempontunkból kicsit „buggyant”, saját rendszere szerint nagyon is logikus kérdéseket feltevő űrlakót alakítva – erősen retrós kezeslábasban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!