hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kalandvágyból hazajönni

2013. 10. 03.
Naponta halljuk, hogy a modern kori európai népvándorlás sodrában barátok, régi osztálytársak, ismerősök csomagolnak össze, és települnek külföldre egy jobb élet reményében. Cikkünkben olyan sikeres fiatalokat szólaltattunk meg, akik hosszas külföldi tartózkodás után hazatelepültek Magyarországra, mert tudásukat itthon szerették volna kamatoztatni, mert hiányzott nekik a kertjük fájáról hulló dió, a barátaik vagy egyszerűen csak Magyarország.

 

Feldmár Nóra: Annyira zavart az itthoni mélyszegénység, hogy tudtam, ezzel kell foglalkoznom.

Egy brit magániskolában érettségiztem 2004-ben Budapesten, és nem akartam a magyar oktatási rendszerben továbbtanulni, ezért a Sussexi Egyetemre jelentkeztem formatervezés szakra. Mivel a nyelvet anyanyelvi szinten beszéltem, azonnal felvettek, és könnyedén be is illeszkedtem, azt hitték, helyi vagyok. Az egyetem alatt aztán csomó mindenre rájöttem, például arra is, hogy abszolút nem ez az, amit szeretnék csinálni, inkább a környezetvédelem vonz. A formatervezés ugyanis eléggé a fogyasztói társadalom egyik kiszolgálója, és én inkább ez ellen akartam tenni, mintsem ezt támogatni. Így találtam meg az ipari ökológiát, ami akkoriban nem volt még túlreklámozva, és csak pár helyen hirdettek ilyen kurzust a világon. Ezért két évre Hollandiába költöztem a mesterképzés idejére, bár semmilyen vonzalmat nem éreztem az ország iránt. Mire a diplomamunkámhoz témát kellett választani, ismét kiábrándultam, ezúttal a nagy iparágakból, és egyszer csak kipattant a fejemből, hogy az itthoni mélyszegénység érdekel. Folyama­tosan olvastam ugyanis a hazai híreket, és pont akkor kezdtek a szélső­jobboldali jelenségek megerősödni, emlékszem, akkor volt Gyöngyös­pata, Hajdúhadház, és tudtam, hogyha ez engem ennyire zavar, ezzel kell foglalkoznom.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!